NAV: jövő hét közepéig megérkeznek az adóbevallási csomagok

De megéri rápillantani az elektronikus levelezésünkre is.

2015. 01. 23. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint minden adózó bevallási szokásához igazodó tájékoztatást és nyomtatványt kap. Az a több mint 600 ezer adózó, aki tavaly elektronikusan küldte el a kitöltött nyomtatványt, idén ügyfélkapus tárhelyén kap információt a teendőkről.

A papíralapú szja-bevallást nyújtók közül több mint 2 millióan mindössze tájékoztatót és válaszborítékot kapnak, mert korábban a NAV honlapjáról letöltött program használatával töltötték ki a nyomtatványokat.

A közlés szerint így alig több mint egymillió adózó kapja meg a bevalláshoz szükséges teljes nyomtatványcsomagot, amelynek minden eleme hozzáférhető a NAV ügyfélszolgálatain nyomtatott, a hivatal honlapján pedig elektronikus formában.

Az adóhivatal tájékoztatásában emlékeztet, hogy azok a munkavállalók, akik munkáltatójukon keresztül teljesítik bevallási kötelezettségüket, február 2-áig nyilatkozhatnak ennek igényléséről munkahelyükön. Február 16-áig pedig az egyszerűsített bevallás választásáról szóló nyilatkozatokat kell elküldeni a NAV-nak.

Az egyéni vállalkozók, áfafizetésre kötelezett őstermelők és magánszemélyek február 25-ig kötelesek elkészíteni az szja-bevallásukat.

A munkavállalók részére a munkáltatói adómegállapításról szóló igazolás kiadásának határideje április 30., végül pedig május 20-ig kell az adóbevallást beküldeni, és az 1+1 százalékról rendelkezni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.