Manapság egyre több ember költözik egyik országból a másikba, a határok megnyíltak, így a mobilozók első kézből rendelkezhetnek tapasztalatokkal arról, hol mennyibe kerül a telefonhasználat. Az internetes fórumokon és a blogokon sokszor felvetik a kérdést a világot, vagy legalábbis Európát járt honpolgárok: miért ilyen drága itthon a mobiltelefonálás?
Erre a kérdésre mi is szeretnénk magyarázatot kapni. Azonban a miért felvetése előtt arra kell választ találnunk, hogy vajon tényleg drágább-e a telefonálás itthon, mint a mondjuk a környező országokban.
A teljesség igénye nélkül készült gyorselemzésünkben a telefonkészülék nélkül megvásárolható havi díjas csomagok árát, valamint az abban foglalt szolgáltatásokat hasonlítottuk össze. Mind a három hazai szolgáltató megtalálható valamelyik szomszédos országban: a T-Mobile Ausztriában, a Telenor Szerbiában, a Vodafone pedig Romániában működik. Ez az a három szomszédos ország, amely összehasonlításunkban szerepel. Összehasonlítottuk azt is, hogy 20 eurónyi, vagyis hozzávetőlegesen 6000 forintnyi összegért milyen szolgáltatást kaphatunk idehaza és környező országokban.
A legolcsóbb szerb és magyar telenoros csomag között csak 500 forint különbséget találhatunk. Azonban a déli szomszédunknál jár 200 ingyen sms és a hálózaton belüli korlátlanság – ez az összes ajánlatuknak része –, valamint hússzal több hálózaton kívüli percet kínálnak, mint az itthoni Telenor. A következő csomaghoz már ötven perccel ad többet a szerb Telenor, továbbá 300 ingyen sms-t kínál a pénzünkért cserébe, 1500 forinttal olcsóbban. Az is feltűnő, hogy egy normális keretek között telefonáló felhasználó igényét tökéletesen kielégítő csomagot Szerbiában már 3700 forintért vehetünk, nálunk ez 5900 forint. A pénzünkért azonban itt már lényegesen több szolgáltatást kapunk Szerbiában: 120 perccel többet és 500 ingyen sms-t.
A következő csomagnál viszont már 5000 forint a különbség. Igaz, a magyar szolgáltató itt már korlátlan percet ígér a hálózatán kívül, a szerb pedig csak 500-at, azonban az internet kétszerese a magyarnak, valamint jár az 1000 sms. A legdrágább csomagot itthon nem lehet telefon nélkül vásárolni, a honlapon feltüntetett ár 17 990 forint.