Így terítették le a londoni késelőt

A rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították a férfit.

MNO
2015. 12. 06. 16:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az incidens London északkeleti részén, a Central metróvonal Leytonstone nevű állomásán történt – közölte korábban az MTI.

A felvételen látható, ahogy a merénylőt a rendőrök elektromos sokkolóval leterítik. Később őrizetbe vették és egy londoni rendőrőrsre szállították.

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a rendőrség azt vizsgálja, hogy a tettesnek voltak-e kapcsolatai terrorszervezetekkel, hétfőn jött a hír, hogy gyilkossági kísérlet címén emeltek vádat ellene. Hétfői brit sajtóértesülések szerint az eddigi vizsgálatok azt tárták fel, hogy nem előre kitervelt, szervezett terrorcselekmény-kísérletről, hanem magányos támadóról van szó, és a vizsgálat most már elsősorban annak kiderítésére összpontosít, hogy a vádlottnak vannak-e elmekórtani problémái.

A brit sajtó olyan értesüléseket is közölt, hogy az Iszlám Állam, amelynek szíriai állásai ellen a Brit Királyi Légierő néhány napja hadműveleteket kezdett, a párizsihoz hasonló merénylettel fenyegette meg Nagy-Britanniát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.