Platzkarton a tajgán át

Budapest–Biskek, kijevi, moszkvai átszállással, 114 óra utazás, két nap városnézés, 5600 kilométer. Internet nyetu, az ágy málenkij, elektricska nye roboti. Páczai Tamás képriportja az f22-n.

Keleten a helyzet fokozódik: Oroszország és Ukrajna a háború küszöbén néz farkasszemet egymással és a NATO-val, a Kazahsztánról szóló magyar cikkekben pedig felkavarta az állóvizet, hogy Orbán Viktor otthon érzi magát „Borat szülőföldjén”. Ezért a hírügynökségi jelentésekből, független szervezetek adataiból táplálkozó újságírók egymást túllicitálva mutatták be a brutális, korrupt diktatúrát, ahol háromezer forintnyi tengére büntetik meg azt a halandót, aki nem kazahul szól a kazah állami tisztviselőhöz. Többek között.

Magánéletem úgy alakult, hogy pár hónapra Kirgizisztán fővárosába, Biskekbe költöztem március végén. A kényelmes(?), gyors és olcsó repülés helyett az egyesek szerint feleslegesen önsanyargató és drága vonatozást választottam. Budapest–Biskek, kijevi, moszkvai átszállással, 114 óra utazás, két nap városnézés, 5600 kilométer. Internet nyetu, az ágy málenkij, elektricska nye roboti.

Már a zuglói vasútállomás taxidrosztján világossá vált, hogy történelmi időket élünk: a szegedi gyorsról egy csapat sáros afgán, iraki, szír menekült rohant felénk, kérdezték, hogy merre van a Keleti pályaudvar, Berlinbe mennének Én meg Biskekbe, ablakra tapadt fényképezőgéppel. Mert az ukránoknál, oroszoknál kilométerenként érezhető a hadiállapot, Kazahsztánban tisztviselőt fúj a szél a légkondicionált vagonba, a kirgizeket meg alig ismerik.

Két dolog lepett meg igazán, hogy a napokban népszerű kazah témánál maradjunk. „Nem magyar vagy te, hanem kipcsák, üdvözlünk itthon!” – fogadott az a kazah határőr, akiből elsőre azt néztem ki, hogy helyből visszaküld Zuglóig, amint meglátja a szakadt útlevelem.

Kilépéskor egy fiatal vámos minden csomagom tételesen átvizsgálta, majd észrevette az asztalon heverő, Mandler Dávid Vámbéry Árminról írt könyvét. Belelapozott és tökéletes magyar kiejtéssel felolvasott három sort.

A Latorca IC mindjárt Ferihegy után leáll a mezőn fél órára, de Kijevig van még 24 órája, behozza a késést. Az utazás szervezése több mint egy hónapig tartott. A Budapest–Kijev menetjegy ára 21 ezer forint, 2 ágyas hálófülkében. A Kijev–Moszkva vonatjegy 13 ezer forint, az orosz vasúttársaság (RZD) honlapján vásárolva. Az erről szóló vouchert Kijevben fintorogva dobják vissza, így új jegyet kellett vásárolni, 13 ezer forintnyi hrivnyáért. A Moszkva–Biskek vonatjegyet (66 ezer forint) a Jaroszlavszkij pályaudvar automatájából veszem fel, gond nélkül.

A jegyeken kívül kazah vízumra (15 ezer forint, 5 nap ügyintézés), orosz tranzitvízumra (21 ezer forint, 5 nap ügyintézés) és biztosításra volt szükségem.

Tengelyátszerelés Csapon, a határ ukrajnai oldalán. A kocsikat beállítják egy csoportemelőre, felemelik, kitolják a normál nyomtávú forgóvázat, majd bejön helyette az egykori szovjet tagállamokban szabványos széles nyomtávú forgóváz. Ezt bekötik, majd leengedik rá a kocsit, a folyamat 2-3 órát vesz igénybe.

Járókelők a Kijev Passajirskii vasútállomás vágányai között.

Tüntetők éneklik az ukrán himnuszt március 15-én a Függetlenség téren (Majdan). Kijev központját helyreállították az egy évvel ezelőtti véres forradalom után, a Majdanon fotókiállítással és mécsesekből, virágokból kirakott forradalmi jelszavakkal emlékeznek meg az egy évvel ezelőtti véres eseményekről.

Vonatjegyek a Kijev–Moszkva-vonat Platzkart kocsijában. A volt Szovjetunió területén szigorúan és precízen szervezett a vonatközlekedés. A vonatra a menetjegy és útlevél felmutatása után enged fel az utaskísérő, aki jegyünket magánál tartja az utazás végéig. A „kupé osztály” jellemzően 4 vagy 2 ágyas fülkékből áll, ezekre drágább a menetjegy, a „platzkart osztály” vagonjai 60 férőhelyesek, itt egy légtérben alszanak az utasok. Minden kocsiban külön utaskísérő van, akitől felszálláskor fertőtlenített ágyneműt kapunk. A kocsik végében szénfűtéses szamovár üzemel.

Hajnali készülődés Moszkva közelében.

Kijevből minden este két menetrend szerinti járat megy Moszkvába. A vonatok zsúfoltak, sok az orosz–ukrán konfliktus miatt Kelet-Ukrajnából menekülő orosz. Becslések szerint már több százezerre tehető az Oroszországba érkezett ukrán állampolgárok száma.

Moszkva, Bolsoj Moszkvoreckij híd. A Borisz Nyemcov elleni merénylet helyszíne zarándokhely lett az orosz fővárosban.

Díszőrség a Lenin mauzóleuma mögött létesített – és jelenleg felújítás alatt álló – nekropolisznál, ahol párt-, állami és katonai vezetők díszsírhelyei, mellszobrai, illetve a Kreml falában elhelyezett urnák sorakoznak.

A buzuluki (Orenburgi terület) Ilnar ejtőernyős katona az orosz hadseregnél, a húsz éves tatár sráccal fordítóprogram segítségével beszélgettünk a Moszkva–Biskek vonaton. Hadgyakorlaton volt előbb az Urálban, majd a balti régióban, ahol kitüntetést is kapott, ez látható a mellére tűzve.

„Sok még a probléma a falun, nem kevés az olyan helység, ahol az élet szó szerint megállt és megdermedt” – mondta Vlagyimir Putyin egy tavalyi konferencián. Oroszországban mintegy 37 millió ember él falun, 2000-ben viszont még 40 millió volt a számuk; az összes település 24 százalékában mindössze 10, vagy annál kevesebb ember él. Ezek a tények a vonatablakból szemlélve is nyilvánvalóak. Moszkvától keletre nagyon sok falu bújik meg a tajga rengetegében, azonban a nagyobb városokat leszámítva mégis lakatlan térség benyomását kelti az utazóban.

Éjszaka a platzkarton az orosz–kazah határ közelében. Az oroszok nagyon akkurátusan ellenőrzik az okmányokat, csak tökéletes állapotú útlevéllel érdemes útnak indulni. Az enyém sajnos nem bírta az elmúlt évek utazásait, így az adatlapját ragasztócsíkkal kellett megerősítenem. Ez kínos félórákat okozott a határon, az oroszok UV-lámpával, mikroszkópokkal, vonalkód-leolvasókkal ellenőrizték, percekig vetették össze az arcom az útlevélben szereplő fotóval, hogy végül mély sóhajtások közepette elengedjenek: „Az igazolványa nincs rendben!”

Kazahsztán, Aktöbe környéke. Az oroszoknál is sok mozgóárus száll fel a vonatra, hogy a nagyobb állomások között üzleteljenek a hazatérő, főleg üzbég és kirgiz vendégmunkásokkal, Kazahsztánban azonban elárasztják a szerelvényt. Kis túlzással mindent árulnak, de a csecsebecsék a legkelendőbbek. A kirgizek szerint az üzbégek mindent megvesznek, csak olcsó legyen és csillogjon. Leszállás előtt a képen látható vendégmunkás is büszkén mutogatta a nagyon jó áron megszerzett gyűrűt, amit feleségének vásárolt.

Kazahsztán, Kizilorda közelében.

Tehenek a Kizil-kum-sivatagban, a kazahsztáni Turkisztán közelében.

Kazahsztánban illegális a vonatokon árulni, ezért fontos, hogy az így feketézők gyorsan el tudják rejteni a portékáikat. A jelzőrendszer parádésan működik: ahogy felszállnak a rendőrök, az egyik utaskísérő végigmegy a vonaton és figyelmeztet mindenkit, hogy pakolni kell. Így aztán a árusok nagy részéből pillanatok alatt jámbor utas lesz.

Kazahsztán, Turkisztán városa. A Moszkva–Biskek gyorsvonat több mint 78 óra alatt teszi meg a 3800 kilométeres távolságot, étkezőkocsi viszont nincs a szerelvényen. Az utasok többsége zacskós levessel, szendvicsekkel vág neki az útnak. A kazah kofák tudják, hogy mennyire sovány koszt az ilyesmi, így az állomásokon plovval, mantival, pilmenyivel, csirkecombbal és füstölt halakkal rohamozzák meg a vonatokat.

Az utaskísérőm volt az őrangyalom. Útlevelemet Kazahsztánban általában magánál tartotta, mert igen gyakoriak a rendőri ellenőrzések. „Kazah love money”, ismételgette folyton. Turkisztán után le is füleltek ezek az állami tisztviselők, mert fényképeztem az ablakon keresztül. „Stratégiailag kiemelten védett terület, kérem adja ide a fényképezőgépét” – nagyjából ezt mondhatta nekem az ötfős különítmény. Az utaskísérő egyből ott termett és előadta a fedősztorit, miszerint a szerelmemhez utazok Biskekbe, minden pénzem a nagy utazásra költöttem, ő vette nekem a zacskós leveseket is. Ezzel volt annyi időm, hogy „észrevétlenül” kiszedjem a memóriakártyát a fényképezőgépemből, így a rendőrök csak a belső memóriában tárolt budapesti képeket láthatták.

Biskek, végállomás.