Azért járom ilyen lassún,
aki festő, pingálhasson.
A feje a néninek
éppen jó lesz pemszlinek.
Brumma, brumma, brummadza
Bár a román televízió pénteki tudósítása szerint a medvetáncoltatás egy dák tradíció, a néprajzosok ezt másképp tudják. Főleg a hegyi falvakra jellemző, és először a településre belátogató cigányok kezdték el, akik láncon hozták magukkal a megszelídített állatot. A medvét úgy tanították meg táncra, vagyis a topogásra, hogy síppal-dobbal zenélni kezdtek és forró fémlemezt dugtak a mancsai alá. Az állat a forróságtól emelgetni kezdte a lábait, és egy idő után már nem is kell az izzó lemez, elég a zene, hogy „táncoljon”. A falvakban-városokban élő emberek a medvetánchoz mágikus tulajdonságot társítottak, azt gondolván, hogy az elűzi a szellemeket, és szerencsét hoz. Sőt, ha kisebb állat, vagy medvebocs táncolt, lefeküdtek a földre, hogy az állat a hátukon topogjon, mert a hiedelem szerint ez kiváló gyógyír volt a hátfájásra is.
Kinek kincse van fazékkal,
mér a markosnak marékkal.
Ha nem azzal, körömmel,
a körmösnek örömmel.
Brumma, brumma, brummadza
Az állatbőrbe való öltözés szokása úgy alakult ki, hogy a cigányok medvéje elpusztult, és egy falusi megvette, majd kipeparálta a tetemet. Mivel az óévi búcsúztatás, az állatjelmezbe öltözés a moldvai románoknál is szokás, kialakult a medvejelmezes tánc is.
Az urálás során (a román „a ura” ige felköszöntést, jókívánságot jelent) házról házra járnak – főleg az eladósorban járó lányos portákon fogadják őket –, ahol pálinkával és süteményekkel kínálják meg. A csapatokban szerepek vannak: a medvék mellett dobosok és furulyások eljátsszák a polgármestert, a cigányt (ha egy medvejelmez van, akkor ő vezeti láncon az állatot), vannak maszkosok. Akad olyan falu is, ahol menyasszony és vőlegény is van a menetben. A játék mindenkié: ortodox és katolikus vallású fiatalok egyaránt tagjai a csapatnak.
