Túl az illúzión: cirkusz a színfalak mögött

A cirkuszban talán még feltűnőbb a különbség a backstage és a színpad között, mint bárhol máshol. Fotósorozat.

Tíz-húsz éve a cirkusz a színtiszta illúzió világa volt: a csodák a szemünk előtt történtek, a kötéltáncos csak kötéltáncos volt, a bohóc csak bohóc – nem „igazi” ember. Az újcirkusszal ez gyorsan változni kezdett. Előtérbe került az artistaművészet művészi vonulata, sokszor eltűntek a csillogó, gyakran giccses kosztümök. A cirkusz egyszerre lett művészibb és emberközelibb.

Közben a klasszikus cirkusz továbbra is a szórakoztatás terepe maradt, nem változtak a megszokott zsánerek, és ma is ugyanúgy fontos a show, a látványosság. De mintha ebből az emberközeliségből átvettek volna valamit. Egyre érdekesebb a kosztüm mögötti ember, egyre fontosabb, hogy a cirkuszművész is egyéniség, nem csak egy látványos szám előadója. A Fővárosi Nagycirkusz mostanában szereti hangsúlyozni ezt: gyakran beengedi a nézőt a kulisszák mögé – a honlapjukon van egy ilyen videosorozat is –, és igyekszik személyes kapcsolatot kialakítani a közönség meg a fellépők között.

Most az Antarktisz gyermekei című műsor fut náluk, egy újabb klasszikus darab – olyan, amit a legtöbben elvárnak a cirkusztól. Aki emlékszik a nyár végéig tartó, elképesztően látványos vízicirkuszi előadásra, az Atlantisz gyermekeire, az biztosan vált majd jegyet erre a show-ra is. A mostani műsor nem vízicirkusz, hanem „jégrevü” – korcsolyapályát varázsolnak a manézsba.

A Fővárosi Nagycirkusz fotósa, Urbán Ádám ezúttal mégsem a színpadon dolgozott. Nem a mosolyogva előadott, nyaktörő mutatványok érdekelték, hanem az a pillanat, amikor az ember átváltozik artistaművésszé. Érdemes megfigyelni az arcokat a fellépés előtti pillanatok feszültségében. Láthatjuk a fiatalok lámpalázát, a rutinosak fásultságát, a feszült figyelmet az utolsó gyakorláskor, öltözködéskor. És nagyon sok magába mélyedt, elgondolkodó arcot is: zajlik az átváltozás színpadi emberré. Ott van a képeken az emberi sérülékenység is: a színfalak mögött, megfosztva a fényektől, a tapsoló közönségtől, a kellékektől, civilként, mégis jelmezekben látjuk az artistákat. Mindig megéri itt fotózni, de a képeket végignézni is.