Talán a türelem hiánya, esetleg a latinos hevesség eredményezi, hogy a spanyoloknál nem divat, hogy az edzők évtizedekig irányítsanak egy csapatot, a tapasztalatok szerint már az szokatlan, ha valaki öt-hat évig ül ugyanazon a kispadon. Az elmúlt években főleg a Real Madrid állt nagy edzőfogyasztó hírében, de a többi élcsapatnál sem volt jellemző az állandóság, az utóbbi évek tanúsága alapján ezen a Barcelona próbál változtatni.
A Real Madrid történelmében először az angol Arthur Johnson töltött hosszabb időt a kispadon, neki tíz év munka is megadatott 1910 és 1920 között. Később alapvetően már jóval kisebb távlatokban gondolkodtak a klubvezetők, egy edző – még ha jó eredményeket is ért el – két-három évnél tovább nem nagyon maradhatott pozíciójában, eltekintve két szakembertől: Francisco Bru 1934-1941 között majdhogynem odaragasztotta magát a madridi kispadhoz, majd a korszak egyik meghatározó edzőegyéniségének, Miguel Muñoznak is 14 évig volt maradása 1960-1974 között. Utoljára Vicente del Bosque töltött relatívan hosszabb időt a Real Madrid kispadján, de két bajnoki cím és két BL-győzelem után neki sem volt látványosan sokáig maradása.
A történelem alapján a Barcelonánál sem szavaztak mindig az állandóságra, ezen a trenden mostanság próbálnak változtatni a vezetők, amikor előbb Frank Rijkaard irányította évekig a csapatot, most pedig Pep Guardiola pozícióját sem fenyegeti veszély. A ’10-es évek végén először Jack Greenwell töltött sok időt a katalán kispadon, a legtöbb meccsen azonban messze Johan Cruyff irányította a csapatot, 1988-1996 között összesen 430 meccsen. A holland nem csak játékosként, edzőként is beírta magát a klub történelmébe, meghonosított egy újfajta játékstílust és megnyerte a Barcelona első Európa-kupáját.
A két óriás után következő második vonalnál is folyamatos volt az edzőkeringő, négy csapatnál hiába próbálkoztunk, nem is találtunk olyat, aki legalább hat évig maradt volna posztján. A Valenciánál egyedül Antón Fivébr-t lehet kiemelni, aki a ’20-as években öt évig irányította a csapatot, az Atlético Madridnál pedig az egykori kapuslegenda, Ricardo Zamora, és a spanyol válogatottat Eb-győzelemig vezető Luis Aragonés tevékenykedett hosszabb ideig.
Zamora 1939-1946 között volt az Atlético Madrid edzője, Aragonés pedig ugyan több időszakban vezette a csapatot, mindet összeadva rengeteg időt töltött a fővárosiak kispadján. Az ősz mester először 1978-1979 között négy meccsen irányította az Atléticót (ebben a szezonban egyébként Szusza Ferenc is dolgozott a csapatnál), később azonban már tovább maradhatott: a ’80-as évek elején négy évig egyfolytában Aragonés volt az Atlético edzője, és volt olyan, amikor újra megbízott trénerként vállalkozott a tűzoltásra. A ’90-es évek elején egy ciklusban húsz meccset töltött a kispadon, az új időkben pedig 2001-2003 között volt az Atlético Madrid vezetőedzője.
Az Athletic Bilbaónál Javier Clemente számít a klub elsőszámú edzőegyéniségének, a spanyol válogatott korábbi szövetségi kapitánya ahogy Aragonés tette az Atléticóval, több korszakban vállalt munkát Bilbaóban: Clemente a ’80-as évek elején mutatkozott be a baszkoknál, amikor egyhuzamban öt évig volt a csapat edzője, később a ’90-es években visszatért egy rövid időre, továbbá a 2005-2006-os szezonban is vezette a csapatot. Volt, amikor a bajnoki címért küzdött, és volt olyan is, amikor a kiesés elől kellett megmentenie az „oroszlánokat.”
A Sevillánál hárman is voltak, akiknek hosszabb idő adatott meg a kispadon, közülük is kiemelkedik Eugenio Eizaguirre, aki 1910-1917 között hét évig dirigálta a gárda edzéseit. Az ’50-es években a legendás Helenio Herrera volt a Sevilla vezetőedzője, neki négy év munka adatott meg, legutóbb pedig Manolo Cardo irányította hosszabb ideig a csapatot, 1981-es kinevezése után további öt évig.
A Villarrealnál a régmúltban senki nem maradt sokáig a kispadon, a közelmúltban viszont Manuel Pellegrini évekig élvezte a bizalmat, főleg elődjeihez képest. A chilei 2004-2009 között volt a „sárga tengeralattjáró” legfőbb kormányosa, mígnem el nem fogadta a Real Madrid csábító ajánlatát.
Cikkünk témájából nem maradhat el a magyar vonatkozás sem, Szusza Ferenc anno nem csak az Atlético Madridnál dolgozhatott, hanem egy időben a Betis szakmai munkáját is irányította, mi több, 1971-1977 között igen hosszú időt eltöltött a zöld-fehérek kispadján. Ez idő alatt annyira megszerették a szurkolók, hogy kiérdemelte a „mágus” becenevet. A klub történelmében hasonló csak Lorenzo Serra Ferrernek adatott meg, ám neki három különböző ciklus kellett ahhoz, hogy az évek tekintetében beérje az Újpest-stadion névadóját.
A Málagánál egyedül Joaquín Peiró maradhatott majdnem öt évig a csapat edzője, és hasonló a helyzet a Getafénél is, ahol a nemrég menesztett Míchel maradt legtovább posztján, igaz neki is csak 81 meccs és három év adatott meg. A Racing Santandernél a ’20-as évek elején Patrick O’Connell hét évig felügyelte a szakmai munkát, míg az Osasunánál Pedro Mari Zabalza amolyan tűzoltóként állt készen állandóan a beugrásra: a szakember 1987-1993 között hosszabb távon is a csapat vezetőedzője volt, ám ezután inkább ideiglenes megoldásként számítottak rá a klubnál. A ’90-es évek közepén Martin Monreallal párban tért vissza az Osasunához, majd 1996-ban Rafa Benítez segítőjeként ült újra le a kispadra.
A népszerű spanyol edző, Víctor Fernández 1991-1996 között dolgozott egyhuzamban a Zaragozánál, nevéhez kapcsolódik a klub egyetlen nemzetközi sikere, a KEK megnyerése. A ma válságos időket átélő Zaragoza ekkoriban nem csak eredményesen futballozott, de stílusos játékkal tette még szerethetőbbé a spanyol labdarúgást, nem véletlen, hogy a siker megalapozta Fernández pályafutását, és az egyik legelismertebb spanyol edzővé tette. Később még visszatért Zaragozába, de teljesen más viszonyok és elvárások között nem tudott maradandót alkotni.
A Real Sociedadnál a ’10-es évek végén José Angel Berraondo öt éven át volt a csapat vezetőedzője, ám nála jóval nagyobb nyomot hagyott maga után Alberto Ormaetxea, aki 1978-1985 között szép sikereket ért el a baszkokkal. Vele a csapat kétszer nyerte meg a spanyol bajnokságot, egyszer ezüstérmet szerzett, megnyerte a Spanyol Szuperkupát és bejutott a BEK elődöntőjébe is. Összesen 324 meccsen ült a Real Sociedad kispadján, 2005-ben hunyt el.
A Rayo Vallecanónál, a Levanténél, a Granadánál és a Mallorcánál egyáltalán nem volt jellemző a bizalom, gyakorlatilag nem volt olyan edző, aki mondjuk hat évig maradt volna a csapatnál. A Sporting Gijónnál Manuel Preciado 2006 óta élvezi a bizalmat, az Espanyolnál pedig a Real Madrid egykori hátvédje, José Emilio Santamaría maradhatott hét évig a kispadon a ’70-es években.
