Az 1956-os forradalom nemcsak Magyarországot, hanem azt a válogatottat is lerombolta, amely azt megelőzően 52 meccsen mindössze egyetlen vereséget szenvedett el. Czibor Zoltán, Puskás Ferenc, Kocsis SándorSpanyolországban keresett menedéket, nélkülük pedig a magyar válogatott már a csoportkörben kiesett az 1958-as világbajnokságon, majd az 1960-as Eb első selejtezőjén vereséget szenvedett a Szovjetuniótól is.
Magyarországnak szüksége volt egy ragyogó páncélban érkező lovagra, és egy tinédzser herceg válaszolt is a segélykiáltásra. Albert Flórián mindössze 17 éves volt, mikor 1959-ben, a svédek ellen, általános meglepetésre, bemutatkozhatott a válogatottban. A támadó két gólpasszal büntette a világbajnoki ezüstérmest, a magyar válogatott pedig 3:2-re megnyerte a mérkőzést.
Albert kifogástalanul kezelte a labdát, pillanatok alatt képes volt sebességet váltani, makulátlanul passzolt és kiválóan lőtt kapura. Egy balerina testtartásával tudott végigszlalomozni az ellenfél játékosain, mintha csak egy alpesi síelő lenne, a védők pedig mozdulatlan kapuk. Kilencven perc alatt meggyőzte a magyarokat, hogy már látszik a fény a depresszió alagútjának végén.
És látszott is. Az a kilencven perc egy csodálatos karrier prológusa volt magyar mezben. Albert öt gólt szerzett – és egymás után adta a gólpasszokat, a franciák elleni 7:0 során például négyet is -, mikor a magyarok zsinórban három meccset nyerve jutottak elődöntőbe az 1960-as római olimpián, és bár Baróti Lajos csapata ezután vereséget szenvedett a dánoktól, a torna zárása szépen sikerült, a csapat a házigazda olaszok elleni 2:1-es sikerrel megszerezte a bronzérmet. A Császár a magyar válogatott 1964-es Európa-bajnoki bronzérmében is kulcsszerepet játszott, és nem okozott csalódást a legmagasabb szinten, a világbajnokságon sem.
Chilében, az 1962-es vb-n győztes gólt szerzett a nyitómeccsen, melyen válogatottja 2:1-re legyőzte a Bobby Moore-ral, Bobby Charltonnal és Jimmy Greavesszel felálló angolokat, majd parádés mesterhármassal vezette 6:1-es sikerre együttesét Bulgária ellen. Magyarország végül 1:0-ra kikapott Csehszlovákiától a legjobb nyolc között, de a csapat kilencese legalább egy egyéni elismeréssel vigasztalódhatott, Pelé után négy évvel ő lett a torna legjobb fiatal játékosa, valamint négy góljával társgólkirály lett, úgy, hogy akikkel osztozott az elismerésen, mindannyian több meccset játszottak nála a tornán.
Négy évvel később, Angliában az 1,81 méter magas Albert tovább erősítette hírnevét a világ legjobbjai között, szinte telepatikus tandemet alkotott az apró termetű jobb oldali támadóval, Bene Ferenccel. Ők ketten vezették 3-1-es győzelemre Magyarországot Bulgária ellen, és mértek hasonló gólarányú történelmi vereséget Brazíliára.
Mátrai Sándor,a magyar válogatott védője így emlékezett utóbbi mérkőzésre: „Garrincha, Gerson és Tostao is pályán voltak Liverpoolban, de a több mint ötvenezres közönség folyamatosan azt kiabálta: Albert, Albert, Albert.”
Albert hozzátette: „Már a meccs előtt, az öltözőben érezhető volt a különleges atmoszféra, annyira készültünk arra a meccsre. A lefújás után érzett valóságos eksztázis élménye örökké velem marad”.
A negyeddöntőben, a Szovjetunió ellen – a két ország közti politikai ellentétekre a mérkőzés barbár belépői utaltak – a magyarok két fatális hibát követtek el, és kikaptak 2-1-re.
Albert ezután is folytatta kimagasló játékát, de a dánok elleni 1969-es vb-selejtezőn lábtörést szenvedett. Közel két év telt el, mire visszatérhetett a válogatottba, és az igazat megvallva, akkor már csak árnyéka volt egykori önmagának.
Baróti Lajos így beszélt róla: „Ugyanolyan jó tízes volt, mint kilences. Ritkaság, hogy valaki kimagasló a gólszerzésben és a gólok előkészítésében is. Albert mindkettőt tudta, mégpedig lenyűgöző eleganciával.”
Tichy Lajos, akinek 72 meccsen elért 52 gólja részben Albert érdeme volt, így fogalmazott: „Mélyről jött, úgy galoppozott át az ellenfeleken, mint ha ott sem lettek volna, majd küldte felénk azokat a csodálatos indításokat. Élvezet volt játszani vele, nagyon könnyűvé tette számunkra a góllövést”.
„Nagyon elegáns, tisztelettudó és jó magaviseletű személy volt, ugyanolyan intelligens a pályán kívül, mint a pályán. Mindenki szerette. Futballistaként kimagasló tudású volt, az Aranycsapatba is befért volna. A világ legtöbb országában mindenidők legjobb játékosa lett volna. Ő azonban Magyarországon született, és Magyarországnak volt egy Puskása” – mondta egy másik csapattárs, Szepesi Gusztáv.
Ha magyar futball egyedülálló királya mellett a válogatott trónját nem is szerezhette meg, a Ferencvárosnál sosem volt, és valószínűleg sosem lesz kérdéses, hogy ő az egyedüli uralkodó. Albert 11 évesen került a klubhoz, 16 évesen, első felnőtt meccsén kétszer volt eredményes, és kulcsszerepe volt abban, hogy a klub a hatvanas években domináns erő volt Magyarországon. Hat év alatt négy bajnoki címet nyert a csapat, valamint néhány hatalmas csatát az ős-ellenség Újpest ellen.
A Ferencváros Európában is letette névjegyét. Az 1964/65-ös szezonban az UEFA -kupa elődjében a gárda Albert vezetésével legyőzte a Romát, az Athletic Bilbaót és a Manchester Unitedet is. A Fradi még így is teljességgel esélytelen volt a döntőben, lévén ellenfele a félelmetes Juventus, az egymeccses döntő helyszíne pedig a torinói óriások saját stadionja, a Stadio Comunale volt. A Ferencváros valahogy mégis legyőzte 1-0-ra ellenfelét. Ugyanebben a sorozatban, az 1967/68-as szezonban a Liverpool, a Bilbao és a Bologna legyőzése után a Leeds elleni döntőben már nem sikerült nyerni. Ezzel együtt a Ferencváros a mai napig az egyetlen magyar klub, amely európai trófeát tudott nyerni.
1967 minden kétséget kizáróan Albert Flórián éve volt. Huszonhat évesen ő lett az első futballista az első világháború óta, aki kétszer egymás után elnyerte Magyarországon az Év Játékosa címet, ezt rajta kívül senki, még Sárosi György, Deák Ferenc, Bozsik József, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc és Kocsis Sándor sem mondhatta el magáról. Emellett magabiztos fölénnyel megelőzve legközelebbi riválisait, Bobby Charltont, Jimmy Johsntone-t, Franz Beckenbauert és Eusebiót, ő lett az első, és a mai napig egyetlen magyar, aki elnyerte az Aranylabdát.
”Ez volt a legbüszkébb pillanat az életemben. Nagyon örülök az összes címnek, amit valaha nyertem, és annak is, hogy örömöt szerezhettem a szurkolóknak látványos játékommal. Egy alkalommal, még ifista koromban kifütyültek a drukkerek, ekkor tanultam meg, milyen fontos a szórakoztatás„ – mondta Albert, 1974-ben véget ért pályafutásáról.
(Fotó: MTI; Archívum)
Forrás: FIFA/MLSZ
