– A pomázi sportkör szervezése mellett összeállt már a fejében a Liechtenstein elleni kezdőcsapat?
– Szeretnénk új játékosokat is kipróbálni az előttünk álló két barátságos mérkőzésen, picit frissítenénk a keretet. Kíváncsian várjuk, hogy hozzá tudnak-e tenni a csapat teljesítményéhez. A főszerepet természetesen az elmúlt másfél évben alapemberré váló futballisták játsszák majd: 10-12 nemzetközi meccsel a háta mögött senki sem mondhatja magát rutinosnak, ehhez legalább 20-25 mérkőzésre van szükség.
– A finnek elleni utolsó Eb-selejtezővel egy nagyjából 14 hónapos szakasz végéhez ért a válogatott. Mit érzett a lefújáskor?
– Nem éreztem úgy, hogy lezárult volna egy folyamat, a finn meccs csupán egy állomás volt. Az Európa-bajnoki selejtezősorozat lezárult, a válogatott megméretése azonban nem. A lefújás pillanatában csalódottak voltunk, mert nem tudtuk megvalósítani, amit terveztünk. A döntetlen miatt persze nem kell szégyenkeznünk. Hiányoztak az ötletes megoldások, a finnek pedig nagyszerűen megszervezték védekezésüket.
– Na, és mit érzett a helsinki Dzsudzsák-bomba után?
– Az egy euforikus állapot volt valamennyiünk számára. Az utolsó 10 percben három hasonló lehetőségünk is volt a gólszerzésre, végül csak betaláltunk. Az utolsó pillanatig a győzelemre játszottunk, és ezt az égiek is méltányolták.
– Több célt is kitűzött a nemzeti tizenegy elé tavaly nyáron. Melyek azok, amiket sikerült teljesíteni?
– Az elnökség kettős célkitűzést fogalmazott meg velünk szemben, ezzel pedig a szakmai stáb is azonosult. Egyfelől szerettünk volna felépíteni egy, a korábbiaktól eltérő futballfilozófiával, morállal rendelkező csapatot...
–..úgy gondolom, hogy ez utóbbi kulcsfontosságú lépés, kifejtené ezt egy picit bővebben?
–..itt nem arról van szó, hogy ez jobb, vagy rosszabb filozófia, mint az előző. Minden kapitánynak, szakmai stábnak megvannak a saját elvárásai a közösség együttműködése kapcsán. Mennyire fontos az egymással, a csapattal szembeni alázat, a játékosok közötti és a stábbal szembeni bizalom, ezek rendkívül fontos dolgok, de változhatnak a megközelítési módjai, eszközei. Mi itt változtattunk az előzőekhez képest. Emellett a pályán is megpróbáltunk visszacsempészni valamit az ötletes, magyaros stílusból. Az erőfutballal szemben megpróbáltuk a képzettebb, technikásabb támadójátékra helyezni a hangsúlyt.
– Ezt a célt tehát sikerült teljesíteni.
– Igen. A csapatépítés terén jó úton haladunk, persze még messze nem vagyunk tökéletesek. A műtétek, sérülések nehezítették a helyzetünket, de nem lehetünk elégedetlenek. Másfelől az eredményességet nézve is sikerült javulnunk. Lényegesen több pontot gyűjtöttünk, mint a nemzeti csapat korábban bármikor, és a FIFA-ranglistán és előreléptünk. Korábban a megkezdett folyamatról beszéltünk: úgy gondolom, hogy jó úton járunk, és szeretnénk folytatni azt.
– Volt olyan célkitűzés, melyet nem sikerült megvalósítani?
– Igen, voltak nehézségeink. Voltak közösségen belüli konfliktusaink, melyeken viszonylag korán sikerült átlendülni..
–...most a Huszti-ügyről beszélünk?
–...igen, elsősorban erre gondolok. A bizalom rendkívül fontos, a pályára lépő játékosoknak meg kell bízniuk egymásban. Ha ez hiányzik, akkor az megöli a csapatjátékot. Nekünk meg kellett találnunk azokat a játékosokat, akik hisznek egymásban, bíznak a másikban a pályán és azon kívül. A „megalakulás kora” után át kellett vészelnünk a „belső harcok korát”. Érthető módon mindenki a be szeretne kerülni a kezdő tizenegybe, és ez konfliktusokhoz vezethet. Ezeken viszonylag gyorsan túljutottunk. A másik probléma, a sérülések miatt adódott: több kulcsjátékosunk – Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Szalai Ádám, Rudolf Gergely – hetekre, hónapokra kidőlt. A harmadik hátráltató tényező pedig az volt, hogy a válogatott játékosok bizony nagyon keveset játszanak a klubcsapataikban. A fejlődésüket ez komolyan lelassította.
– Ha már ön is említette: a most meghirdetett keretben is elég sok olyan légiós neve szerepel, akik elvétve lépnek csak pályára hétvégenként. Ódzkodik a magyar bajnokságtól, vagy egyszerűen a kevesebbet játszó légiós is jobb a rendszeresen kezdő hazai „sztárnál”?
– A magyar bajnokságot is favorizáljuk, hiszen a hazai klubok nevelték ki Juhász Rolandot és Dzsudzsák Balázst. Meg kell becsülnünk a hazai játékosokat is. Másfél évvel ezelőtt viszont jóval több volt a hazai pályákon fellépő magyar játékos, ennek az az oka, hogy sokan beértek, és külföldön folytatták a pályafutásukat. Mi korábban sem tettünk és most sem teszünk különbséget légiós és hazai játékos, fiatal és idős között. Vannak viszont szakmai meggyőződéseink. Kádár Tomi például a tavalyi olaszok elleni utánpótlás meccsen levette a pályáról Mario Balotellit. Az ilyen szinten teljesítő fiatalok számára meg kell adni a lehetőséget, hogy nemzetközi szinten is megmutathassák, mit tudnak, illetve, hogy felvegyék válogatottal szemben támasztott viselkedési normákat.
– Tétmérkőzésen 16 éve nem látott sikert arattunk hazai pályán a svédek ellen. Már a helsinki meccsen is feltűnő volt, hogy az előző évtizedekkel ellentétben a válogatott játékosok a kulcspillanatokban jó döntéseket hoznak. Valamit meglelt a csapat, amit korábban elvesztett, mi lehet ez?
– Nehéz válaszolni a kérdésre, de nyilván több oka is van ennek. A játékosok egyéni felkészültsége, szellemisége mindenképp nagy jelentőséggel bír. Minden áron nyerni akarnak, de ezzel nem azt állítom, hogy a korábbi válogatottakból ez hiányzott volna. Az a hit, ami ma jellemzi a csapatot, az, hogy bíznak egymásban, végigkísért bennünket az elmúlt másfél évben, és a pályán is megjelent. Amíg tudták, hogy csak a győzelemmel maradhatunk versenyben a továbbjutásért zajló harcban, győzelemre játszottak, ez teljesen természetes. A játékosok hisznek magukban és bíznak a társukban. Pár évvel ezelőtt, amikor Zlatan Ibrahimovics utolsó perces góljával nyertek ellenünk a svédek, mindenki Gera Zolit hibáztatta, hogy miért ívelte be a labdát egy perccel korábban. Ebből indulhatott a svéd kontra, és vereség lett a vége. A kerettel való első találkozásomkor ezt a példát hoztam fel, és elmondtam a játékosoknak: én ebben a helyzetben is elvárom tőletek, hogy a győzelemre játsszatok! Higgyünk magunkban, vállalkozzunk, és nyerjünk. Ez a hozzáállás köszön most vissza a válogatott meccsein.
– Mi volt az elmúlt 14 hónap legfelemelőbb pillanata?
– Minden egyes akcióban benne van a siker, minden győzelem után érezhetjük azt. De abban is benne van, hogy a közösség hogyan lépett előre az együttműködés terén. A játékosok boldogok, ha találkozhatnak egymással, becsülik egymást és öröm ma a válogatotthoz jönni. Sok a jó visszajelzés.
– Mik ezek a visszajelzések?
– Ma mindenki szeretne a körön belülre kerülni. A hazai és a külföldön játszó futballisták között elterjedt a hír, miszerint jó dolog ma válogatottnak lenni. A szakvezetés és a játékosok őrzik ennek a jó szellemiségnek a lángját, nem hagyják kialudni. Sok játékos jelentkezik, hogy maga is szívesen őrizné ezt a lángot. Volt időszak, amikor a labdarúgók azt mondták, inkább nem kockáztatom az egészségemet, a pénzkereseti lehetőségemet, hiszen itt nincs prémium, a klubcsapat viszont fizet a munkáért. A mi csapatunk már egy másfajta értékrenden alapuló közösség.
– Beszéltünk a felemelő pillanatokról, most ejtsünk szót a csalódásokról.
– A hazai moldovaiak elleni meccs előtti belső harc csalódást jelentett. Éreztük a feszültséget, de nem tudtuk az okát. A nyílt levél szerencsére a konfliktust is felszínre hozta, és hozzásegített bennünket, hogy észérvekkel megcáfolva a kritikát rendezzük a problémát. Ennek lett az eredménye a San Marino elleni 8-0. Egy közösség fejlődéséhez egyébként hozzátartoznak az ilyen jellegű gondok.
– Egy klubedzőnek napról-napra megvannak a feladatai a csapat mellett, amíg a szövetségi kapitányra közvetlenül az aktuális meccs előtt, alatt és után hárul hatalmas teher. Önnek nehéz volt hozzászoknia ehhez az új munkatempóhoz?
– Jól jellemezte ezt a fajta kihívást, amit eleinte nekem is nehéz volt megszoknom. A mindennapi munka során sokkal könnyebb taktikailag és fizikálisan felkészíteni egy csapatot. Az U-20-as és az U-21-es válogatottnál eltöltött időszak jó tanulóév volt számomra. Úgymond „beszoktattam” magam. Rájöttem arra, hogy más módszerekkel kell felépítenem a taktikát, máshogy kell megközelítenem a csapatépítést. Új helyzet elé állított a munka, de azóta megalapozottabb döntéseket tudok hozni, és sokkal jobban meg tudom ismerni a játékosaimat. Van időm az ellenfél játékának elemzésére, és a tapasztalatok bemutatására. Mostanra azt mondhatom, beleszoktam ebbe a munkába, lényeglátóbb, rutinosabb lettem, és jobb döntéseket tudok hozni.
– Nemrég érkezett haza Amszterdamból, de sajnos nem sikerült megállapodni a többi csapat képviselőjével a vb-selejtezőcsoport menetrendjét illetően. Milyenek az erőviszonyok a csoportunkban?
– Első ránézésre vegyesnek mondtuk, de azóta picit letisztult a kép. Nagyon kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, amelyből Hollandia felfelé, Andorra pedig lefelé lóg ki. A köztük lévő észt-román-török-magyar csapat viszont nagyon komoly harcban lesz a második helyért. Váratlan eredményekre, keresztbeverésekre számítok. Az a csapat, amelyik el tud csípni egy pontot a hollandoktól, lépéselőnybe kerülhet. Szeretném, ha mi lennénk ez a csapat.
– Fájó dolognak tartja, hogy a román-holland véleménykülönbség miatt nem sikerült megegyezni a beosztásban?
– Sajnálom, hiszen egyetlen mérkőzésen csúszott a dolog.
– A román-holland meccs volt a ludas, nemde?
– Így van. Egy stáb volt, aki miatt borulhat az egész menetrend, amely kisebb érdeksérelmektől eltekintve már készen állt. Annyi bizonyos, hogy a FIFA által bonyolított sorsolással mindenki csak bukhat, hiszen itt már nincs beleszólási joga a csapatoknak. Nekünk innentől nem szabad keseregnünk, a meglévő menetrendből kell majd kihoznunk a legjobbat.
– A felesége halálának híre bejárta a sajtót, fogadja őszinte részvétemet.
– Köszönöm.
– Egyik válogatott mérkőzés idején sem lehetett észrevenni a megszólalásaikor, hogy családi tragédia árnyékolja be a mindennapjait. Ehhez olyan emberi tartásra van szükség, ami sokakból hiányzik. Ebben a helyzetben hogyan tudta összeegyeztetni a munkát a magánélettel?
– Én a kezdetektől nagyon tudatosan elválasztottam a magánéletet a futballtól. Megkíméltem a családomat a futballban elért sikerektől és kudarcoktól is, mert ezek nem tettek volna jót a magánéletemnek. Ezt persze a másik oldalról is így kezeltem: a csapatom sem érezhette, hogy családi gondok gyötörnek. Örülök, hogy az utóbbi hónapokban is meg tudtam oldani ezt a feladatot, de nem volt könnyű. Nehéz szavakat találni arra, hogy mit éltem át a közelmúltban. Mi hatalmas szeretetben éltünk, és ezt a veszteséget nem lesz könnyű kiheverni. Azonban, amikor a futballról van szó, akkor a falak mögött tudom tartani a fájdalmat. 35 éven keresztül el tudtam választani a családtól a labdarúgást, és büszke vagyok rá, hogy most is sikerült. Volt, hogy egy-egy játékosom családi élete jutott válságba, de az általam is vallott értékek mentén sikerült őket együtt tartani. Azt mondhatom, hogy ebből a szempontból volt átmenet szakma és magánélet között, hiszen a játékosaimat is nagy családként kezeltem.
– Tavaly augusztus óta dolgozik a válogatott élén, és nagy meglepetés lenne, ha az esedékes MLSZ-elnökségi ülés nem ön mellett tenné le a voksát a folytatásban. Mik a tervei a jövőre nézve?
– A szövetségi kapitány személye felőli döntés a mindenkori elnökség és az elnök hatáskörébe tartozik. A megkezdett munkát szeretném folytatni, hiszen ebben a fiatal közösségben nagy potenciál rejtőzik. Még mindig nem rutinos, hanem csupán formálódó válogatottról beszélhetünk, van hová előrelépnünk. Addig, amíg ezt látom, addig szívesen dolgozom tovább. A velem és a csapattal szembeni bizalom él az elnökség részéről, így nem tartok kellemetlen meglepetéstől.
