Paulo Sousa: „Szégyen, hogy Magyarország nem jutott ki a 2012-es Eb-re”

Részletek a FourFourTwo Magazin júniusi számában olvasható Pacek-interjúból.

A FourFourTwo magazin világszerte népszerű rovata, a One-on-One („Kérdezd meg pacekba!”) magyar változatának júniusi alanya a portugál Aranygeneráció tagja, az 51-szeres válogatott Paulo Sousa volt. A Juventus csapatával, és a Borussia Dortmunddal is BL-t nyerő korábbi középpályás, aki jelenleg a magyar bajnoki címvédő Videoton vezetőedzője olyan szenvedéllyel kezelte a hozzá intézett kérdéseket, mint egy szorgalmas érettségiző.

Az interjúból kiderül: Paulo Sousa igazi futballmániákus, aki edzőként éppen olyan szívósan, lendületesen, tervszerűen halad előre, ahogyan a pályán vált korának egyik leghasznosabb középpályásává. Konkrét, és markáns véleménye van a sportágról, és minden idegszálával arra koncentrál, érkezése óta nap mint nap azon fáradozik, hogy a magyar labdarúgás fejlődjön s mihamarább sikeres legyen. Bár láthatóan kendőzetlen őszintesége sokaknak (a lagymatag honi labdarúgáson élősködő edzőknek, szakértőknek, vezetőknek) idegen, hovatovább, ellenszenves, ő nem hódol be újságnak, kapitánynak, szövetségnek.

Részletek a Pacek-interjúból.

A magyar válogatottról:

„Mivel legutóbb negyven éve szerepelt Európa-bajnokságon Magyarország, a futballtársadalomnak, a játékosoknak, az edzőknek – tulajdonképpen mondhatnám, hogy az egész nemzetnek – fontos lett volna, hogy a válogatott éljen az eséllyel és részt vegyen a soron következő tornán. Egyszerűen szégyen, hogy Magyarország nem jutott ki a 2012-es Eb-re. (...) A munkám része, hogy részletesen tanulmányozzam a labdarúgás minden szegmensét, különös tekintettel a játékosok, szakvezetők, bírók teljesítményét. Nos, ha az egyéni képességeket értékeljük, a magyar válogatott kerete jobb, mint a svédeké, amely csapat ugyebár a legfőbb rivális volt. (...) És igen, a magyar válogatottnak ki kell jutnia a brazíliai világbajnokságra. Ha valaki a selejtezőcsoport nehézsége mögé bújik, az csak kifogást keres, mert a magyar futballban találni annyi kiváló játékost, hogy megfelelően teljesítsen és sikert érjen el.”

A kapitányi posztról:

„Pillanatnyilag egy megtisztelő projektért vagyok felelős Fehérváron, és nem mellesleg a magyar válogatottnak van szövetségi kapitánya, tehát a kérdés nem aktuális. Ellenben mi, edzők sosem feledhetjük el: a futballban minden a feje tetejére állhat.”

A magyarországi munkáról:

„Érzem, hogy a szakma afféle kívülállóként tekint rám, és látom, hogy vannak emberek, akik számára terhes, hogy Magyarországon dolgozom. Az első naptól kezdve a munkámmal törődöm, mindent elkövetek azért, hogy a játékosaim és a klubom fejlődjön, és eredményt érjen el. Ha hozzájárulhatok a magyar labdarúgás felemelkedéséhez, az nagyon boldoggá tesz majd. Mindig nyitott vagyok az eszmecserékre, örömmel megosztom az öteleteimet, nézeteimet azokkal, akik a futballban dolgoznak és kíváncsiak az elképzeléseimre, a filozófiámra.”

Az NB I-ről:

„Az erősebb bajnoksághoz fejleszteni kell a versenyeztetést. (...) A javulás érdekében csökkentsük a bajnokságban szereplő csapatok létszámát, és változtassunk a rendszeren: legyen alapszakasz, majd rájátszás. (...) Ez a lebonyolítási rendszer lehetővé tenné, hogy ideálisabb menetrendet dolgozzunk ki, hosszabb nyári pihenővel, ami esélyt adna a minőségi felkészülésre az európai megméretést megelőzően. (...) Szigorú szabályrendszer kellene, hogy kötelezze a bajnokságban indulni szándékozó klubokat. A magyar futball nem függhet a televíziótól. Veszélyes, ha klubok a televíziós közvetítésekből beérkező pénzből működtetik a csapatot.”

A Videotonról:

„Engem azzal a céllal szerződtetett a klub, hogy segítsek felépíteni egy profi klubot, amelynek határozott filozófiája van, a futballjának identitása, és amely versenyképes az európai kupaporondon. Időbe telik, amire az átformált rendszer ideálisan működik, hiszen az új elképzelések, az ismeretlen edzésmódszerek, azok az igények, amiket a játékosokkal szemben támasztunk, merőben eltérnek a korábbiaktól; idő kell, hogy ez eredményre vezessen. (...) Nálam mindenki fontos, de senki sem nélkülözhetetlen. A játékos felelős a saját helyzetéért: a becsületes edzésmunka, a megfelelő mérkőzésprodukció megerősítheti egyik-másik labdarúgó helyzetét. Nem azért kapnak lehetőséget a kezdő tizenegyben, mert valaki azt mondja: helyük van a cspatban, nálam az sem elegendő, hogy történetesen válogatott kerettagok, de az sem számít, ha éppen ők kapják a legnagyobb fizetést.”

Az akadémiai rendszerről:

„Szerintem az akadémiák nem oldják meg a magyar labdarúgás helyzetét, pláne, ha nincs egy tiszta elképzelés arra, hogy az akadémiai munka miképpen adaptálható és helyezhető át a professzionális játékba. Az utánpótlásban jó tanítókra, hangsúlyozom, tanítókra van szükség, nem pedig edzőkre, akik azért dolgoznak, hogy eredményeikkel felhívják magukra a profi klubok vezetőinek figyelmét.”

Az edzői filozófiáról:

„Annak ellenére, hogy sokak szerint egy pályafutásban nagy jelentősége van a szerencsének, szerintem a siker nem a Fortuna műve. Ha az ember nyitott és hajlandó tanulni, fejleszteni a tudását, figyel a leglényegtelenebbnek tűnő részletekre is, javulni fog és végül eredményt ér el. (...)

A futballcspatnak sok más speciális jellemző mellett saját kulturája, saját nyelvezete, saját identitása van, ezt amolyan bonyolult jelenségkét kell elfogadni és megérteni. A játékmodell olyan összetett rendszer, amelyben az alapelvek szerepe a játék különböző helyzeteire reagál. Ez egy funkcionáló gépezet, ahol a védekező- és támadóorganizáció, az előkészítésért felelős szervezet, a védekezés és támadás közötti átmenet finomra hangolt szerkezete határozza meg egy csapat identitását. Én a játékmodellt egyfajta iránymutatásnak használom, aminek az edzésmunka kidolgozásában és a játékosaim fejlesztésében veszem hasznát. A futballistáknak posztokban, egyéni feladatkötrökben, ugyanakkor kollektívában, vonalakban és szektorokban is gondolkodniuk kell. Ennek érdekében az edzésen a taktikai, technikai, fizikális és mentális felkészítésre fektetünk hangsúlyt. (...) A célunk, hogy olyan labdarúgókat képezzünk, akik különböző szisztémákban, különböző dinamikával képesek felismerni a játékhelyzeteket és mindezt magas intenzitással teljesítik.”

Ha kíváncsi, Paulo Sousa szerint miért nem sikerült a portugál Aranygenerációnak felnőtt szinten is sikereket elérni; ha érdekli, hogy szerinte a Juvéval vagy a Dortmunddal volt nehezebb BL-t nyeri; ha tudni akarja, ki volt a legjobb futballista, akivel együtt játszott; illetve, hogy mit csinál a szabadidejében, olvassa el a teljes interjút az FFT júniusi számában – a magazin péntek óta kapható az újságárusoknál.