Ünnep és tragédia az Üllői úton

A Magyar Labdarúgó Szövetség remek összeállítást készített a magyar válogatott május negyedikei megmérettetéseiről.

1922-ben játszott először a magyar válogatott május 4-én hivatalos mérkőzést, a helyszín Krakkó volt. Ez volt a két ország második mérkőzése, az elsőt (is) megnyerte a magyar csapat 1:0-ra 1921 decemberében, Szabó Jenő, a III. kerület újonc csatárának góljával. Krakkóban a Neuhaus – Zatykó, Kovács L. – Szabó J., Kompóti-Kléber, Tomecskó – Katzer, Rázsó, Priboj, Seiden, Solti tizenegy győzött, a másodszor válogatott Seiden Jenő egy és az újonc szegedi balszélső, Solti Mihály két góljával. Solti volt a magyar válogatott történetének első vidéki születésű és vidéki klubból beválogatott játékosa. A nagy hármast, az MTK, FTC, UTE triót mindössze ketten, a fradista „vörös” Szabó és az újpesti gólkirály, Priboj István képviselte. (Szabó később nagyszerű edzői pályát futott be Portugáliában, a Portóval egy, a Sportinggal négy bajnoki címet nyert.) A csapatba olyan klubok adtak játékost, mint a III. kerületi TVE, a VII. kerület SC, az Újpesti Törekvés SE, az Ékszerészek, s az akkor még csak formálódó Vasas. A beugróként Klement Sándor által irányított csapat a tulajdonképpeni B-válogatottat jelentette, ugyanis a legjobbak (Knoll – Mándi, Fogl II – Kertész II, Hajós Á., Blum – Paulusz, Molnár, Orth, Hirzer, Weisz Á., csere Fogl III) aznap Budapest válogatottja néven a német fővárosban 4:2-re verték Berlin tizenegyét.

A következő mérkőzésre e napon két évvel később, 1924-ben került sor, az A-válogatott már a párizsi olimpiára készült. (Ha nem is olyan szorgalmasan, mint a lengyelek, akik emiatt nem is rendezték meg az országos bajnokságot. Utólag elég fölöslegesnek ítélhető, tekintve, hogy az első meccsükön kaptak egy ötöst a magyaroktól.) Négy héttel azután, hogyKiss Gyula kapitány legénysége 7:1-re kiütötte az olaszokat, illetve április 29-én, Budapest néven 4:1-re a berlinieket, az osztrákok ellen is okkal számított győzelemre. Hiába, mert a Fehér – Fogl II, Mándi – Tóth Gy., Orth, Blum – Braun, Molnár, Opata, Eisenhoffer, Jeny tizenegy, noha kétszer is vezetett, csak 2:2-es döntetlent ért el örök rivális ellen, ráadásul Wieser, a vendégek balszélsője kihagyott egy tizenegyest. Mind a két magyar gólt Eisenhoffer József, a népszerű Eizi, az FTC a Kispesti AC-ban feltűnt szerezte, aki aztán fényes karriert futott be az Egyesült Államokban és az Olympique Marseille-ben. A mérkőzés iránt egyébként olyan nagy volt az érdeklődés, hogy még a drága ülőhelyek is háromszoros áron cseréltek gazdát a feketepiacon.

1947-ben ismét szép győzelmet aratott a magyar válogatott, 5:2-re verte az Üllői úton az osztrákokat. Ünnepinek indult a mérkőzés, de majdnem dráma lett a vége, s erről nem a futballisták tehettek. A szövetség a magyar labdarúgás félévszázados jubileumát ünnepelte a találkozón, ennek tiszteletére a 70 éves Hajós Alfréd, az első válogatott és az első magyar bajnokcsapat tagja (meg persze az első magyar olimpiai bajnok) vezette ki a csapatokat a gyepre, s végezte el a kezdőrúgást. A szinte az Aranycsapat játékerejével vetekedhető Horváth – Rudas, Szűcs S., Balogh II – Nagymarosi, Lakat – Egresi, Szusza, Zsengellér, Puskás, Patkoló tizenegy különösen a második félidőben játszott jól, a Puskás és Egresi, illetve a duplázó osztrák Epp góljaival kialakult 2:2 után 5:2-re nyert. Az újpesti Szusza Ferenc két gólt lőtt, majd az osztrák Bortoliról a saját kapujába került a labda. A második magyar gólt követően, azaz a 12. percben a B lelátó és a Springer szobor közötti állóhelyen lévők egy része rázuhant az alattuk lévő korzóülés tömegére. A második félidő hatodik percében leszakadt az állóhelyi lelátó a teniszpálya felőli része. Közel kétszázan sebesültek meg, a pályán azonban mindössze két percig állt a játék – igaz, a hangosbemondón keresztül állandóan hívták az orvosokat a sérültekhez.

1968-ban a „mumus„, a Budapesten korábban még soha le nem győzött szovjet válogatott lépett pályára május 4-én, Európa-bajnoki negyeddöntőn. Az esztendő első válogatott mérkőzésére újonc szövetségi kapitány (a hazai futballelitet még alig sem ismerő Sós Károly) állította össze a csapatot, amelyben sérülése miatt nem játszhatott Európa legjobb játékosa, a szűk félévvel korábban aranylabdásnak választott Albert Flórián. (Ezért aztán nem is vehette át a pályán, a Népstadion gyepén az Aranylabdát, végül a Gundel étteremben tüntették ki a franciák.) Az újonc kapus, Fatér Károly előtt a Novák, Mészöly, Ihász – Solymosi, Szűcs L. – Fazekas, Göröcs, Varga, Farkas, Rákosi együttes játszott. Egyébként: remekül. János nap volt májusban: Farkas és Göröcs is lőtt egy-egy gólt. A visszavágó már nem sikerült Egy héttel később Moszkvában 3:0-ra kikapott a magyar csapat és kiesett.

Pontosan húsz évvel később játszott ismét a magyar válogatott május 4-én. Az ellenfél az európai mezőny hátsó harmadába tartozó izlandi legénység volt, amelyben szinte minden játékos játszott a pályafutása során valamelyik nyugat-európai élvonalbeli bajnokságban. Az egy héttel korábban az Európa-bajnokságra készülő angolok ellen gól nélküli döntetlent elérő magyar csapat simán, 3-0-ra nyert, a gólokat Vincze István, Sallai Sándor és Kovács Kálmánszerezték. Bálint László szövetségi kapitány a Disztl P. – Balog T., Pintér, Garaba – Kozma, Varga I., Fitos, Sass – Kiprich, Bognár Gy., Vincze I. tizeneggyel kezdett, az akkor még a Tatabányai Bányászt erősítő Vincze Pilu az első félidő utolsó percében szerezte meg a vezetést. A kapitány remekül cserélt a második félidőben, mert a négy cserejátékosból (Sallai, Esterházy, Szabadi, Kovács K.) ketten is gólt szereztek. Kár, hogy a Népstadionban csak négyezren látták a mérkőzést.

Hat évvel később Vincze István ismét a gólszerzők között volt, de a csapat kikapott 3-2-re Krakkóban a lengyelektől. A válogatott nagyon rossz sorozatban volt, mint utóbb kiderült, 1993. június 16-val kezdődően 1995. március 8-ig 15 mérkőzésből csak egyet nyert meg, azt is Luxemburg ellen az Üllői úton, 1-0-ra. Krakkóban Verebes József a Végh – Puglits, Csábi, Jagodics, Keller – Kozma, Pisont, Illés, Lipcsei – Klausz, Vincze I. tizenegy kezdett, később beszállt Duró, Sándor T., Kuttor és Csertői is. A csapat kétszer is vezetett, előbb Vincze góljával 1-0-ra, majd Klausz Lászlóéval 2-1-re, de a meccs hajráját elrontotta, az utolsó tíz percben kapott két góllal vereséget szenvedett.