Gondolom, minden olyan ismerősöd, aki az olaszoknak szurkol, most téged kérdezget, hogy meddig juthat Olaszország az Eb-n. Mit felelsz nekik?
Ugyan jós nem vagyok, de immár másfél éve Olaszországban légióskodom, szóval volt időm s lehetőségem felmérni az erőviszonyokat – mondta Laczkó Zsolt, amikor egy kávé mellett az FFT-nek nyilatkozott. – Azt mindenesetre hiszem, hogy azok a problémák, amiket mindenki hangoztat az olasz válogatott kapcsán, nem befolyásolja majd a csapat teljesítményét, sőt, véleményem szerint inkább pozitív hatással lesz a játékosokra. Nekem eddig összetartó társaságnak tűnik Prandelli gárdája.
Nem először kell ilyen kínos előjelekkel nagy tornára utaznia Olaszországnak: a 2006-os vb-győzelmet megelőzően is a bundabotrány volt fókuszban. Ezúttal is félre lehet tenni az otthoni gondokat erre az időszakra?
Az olasz rendkívül szenvedélyes nép. Lobbanékonyak az emberek, de a látványos, temperamentumos veszekedést is képesek pillanatok alatt elfelejteni. A cél érdekében mindent alárendelnek a feladatnak. Tisztában vannak a gondok, bajok súlyával, de most az Eb-szereplésre koncentrálnak.
Laczkó Zsolt másfél éve futballozik Olaszországban
Te is tapasztalod ezt a különös mentalitást? Tudsz valami érdekes példát mondani?
Számtalan történetem van. Elég csak azt megemlíteni, amikor nemrég a tréningen az edző és az egyik játékos csaknem egymásnak rontott, a legdurvább szitkozódás hangzott el mindkettejük szájából. Sőt, a mester azzal replikázott a társamnak, hogy nem érti, amit mond, mert déli nyelvjárást használ. Ez pedig arrafelé a legkegyetlenebb sértés. Úgy kellett szétszedni őket.
Akkor a srácnak aligha kellett azon gondolkoznia, hogy játszik-e a hétvégi meccsen… Mi lett a sorsa?
Éppen ez az: ugyanúgy ott volt a kezdőben. Mi több, másnap úgy csevegtek egymással, mintha misem történt volna. Ránk jellemző, hogy megsértődünk, elraktározzuk azokat az eseteket, amikor megbántva érezzük magunkat – az olaszok viszont legyintenek egyet és előre tekintenek.
„Ha futballról van szó, az olaszok nem ismernek tréfát!”
A Sampdoria edzései valamiféle szappanoperához hasonlítanak?
Azt gyorsan hozzáteszem: minden az eredményes munka érdekében történik. Ha futballról van szó, senki nem ismer tréfát. Félvállról edzést, vagy csak egy szimpla feladatot sem vesz labdarúgó. De tény, hogy a gyakorlások felpaprikázott hangulatban zajlanak.
Szurkolók előtt?
Nálunk a taktika szent és sérthetetlen! Ezért a taktikai gyakorlásokat mindenki elől elrejtve végezzük. Van egy pálya az edzőközpontban, egy domb tetején, apró ösvényen kell felsétálni a bejárathoz, általában ott tanuljuk be a kötelező elemeket. Vannak lakóházak is a hegyoldalban és az edző ilyenkor azt fürkészi, nem bújt-e meg valaki a tetőn, hogy a mi titkainkat jegyezze föl. Volt, hogy egy úriember a saját erkélyén hűsölt, az Giuseppe Iachini ki is szúrta, és egész végig ideges volt, mert azt hitte, leskelődik.
Mennyien vannak a nyílt edzéseken?
Változó, átlagosan ötven és száz ember között néznek minket, de volt, hogy kétezren is kijöttek. Viszont van olyan drukker, aki az érkezésem óta minden nap ott volt. Ami érdekes: nemcsak férfiak, fiatalok, de idős asszonyok is ott állnak a pálya szélén.
Laczkó kivinné Brazíliába Drogba masszőrét
A magyar válogatott futballista jó kezekben van: az a fizioterapeuta kezeli, aki Didier Drogba egészségéért felelt az elmúlt években.
„Több masszőrünk is van, de az egyikőjük igazi karakter és szakmája legjobbja – mutatta be Mauro Dominit Laczkó Zsolt. – Hat évig dolgozott a Chelsea-nél, és már két világbajnokságon is járt. Előbb az argentin válogatottal, legutóbb pedig Didier Drogba masszőreként. Az elefántcsontparti játékos saját pénzén vitte ki Dél-Afrikába. Velem is csodákat tesz, a válogatott-meccs után fájt a térdem és kezelésbe vette a combomat – a problémám el is tűnt. Meg is ígértem neki: amennyiben kijutunk a brazíliai vb-re, jön velem, fizetem az utazását, a szállását, viszont végig engem kezel. Amúgy is nagyon érdeklődő típus, a korábbi szocialista országok történelme foglalkoztatja. Amikor eljöttem, otthagytam neki a Puskás Hungary filmet, amit már meg is nézett.”
Az idény során rengeteg rémhírt hallottunk a Sampdoriáról. Olvastunk cikkeket arról, hogy milyen atrocitások értek benneteket, sőt, olyan – mint később kiderült, fals – információt is kaptunk, hogy téged meg is ütöttek. Hogy viselted a szurkolói nyomást?
Részben megértettem a drukkerek reakcióját. Már azt is nehéz volt megemészteni, hogy kiestünk, aztán pedig ahelyett, hogy toronymagasan vezettük volna a Serie B-t, voltak időszakok, amikor borzasztó szériát futottunk. Sajnos időbe telt, mire megszoktuk a másodosztályt, ami igenis nehéz liga. Elveszítettük a sztárokat, és kellett fél év, amire összeállt a társaság. A drukkerek érthető módon türelmetlenkedtek.
Ez így diplomatikus. Na, akkor halljunk azt az esetet, amikor állítólag téged is megütöttek!
A legdurvább az volt, amikor egy idegenbeli vereség után este a reptéren várt minket ötven-hatvan ultra. Ahogy kinyílt a váróterem ajtaja, tojásokkal, paradicsommal – meg mindennel, ami a fanatikusok keze ügyébe került – dobáltak bennünket. A bőrtáskámat hetekig tisztítottuk, mire újra használható állapotba került. A mellettem álló srácot egy bukósisakkal hajították arcon, ki is tört a foga. Mivel ott álltam, olyan hírek láttak napvilágot, hogy engem ütöttek meg. De ez nem volt igaz.
A Samp-szurkolók elégedettek lehetnek: csapatuk ismét a legjobbak között szerepel majd
A végén viszont feljutást ünnepelhettek a drukkerek. Nyilván mindent megbocsátottak – ahogy ti is nekik.
Mint már mondtam, az olasz nem haragtartó fajta. Az aktuális érzelmet azonban nem rejtik véka alá. Itt van egy abszurd példa: a szomszédunk, akkor, amikor fut a csapat szekere kedves, barátságos, beszélgetést kezdeményez, amikor viszont gyengélkedünk, nem is köszön. Hangsúlyozom: a szomszéd. Persze, minden jó, ha jó a vége. Ilyen ünneplést, mint amilyet a feljutás után rendeztek nekünk, még sosem láttam.
A magyar futballista telefonjával felvette, ahogy a játékosok örömködnek a buszon:
Mennyien voltak?
Először akkor kezdődött az örömködés, amikor a buszunkat hazafelé egy benzinkútnál megállították – több százan. Görögtűz, tűzijáték, minden, aminek a használata tiltva van… Aztán Genovában körülbelül negyven-ötvenezer ember gyűlt össze, elképesztő volt a buli, leszedtek mindent rólunk, hajnalra értem haza – póló nélkül.
Íme, egy Laczkó-videó az ünneplésről:
A következő idényben újra Sampdoria–Genoa derbi lesz a városban. Már most ezt várja mindenki?
Persze. Ha a busszal végigmegyünk a városon, a Genoa-szurkolók mutogatnak, fenyegetőznek. De olyan is előfordult, hogy az étteremben nem szolgáltak ki. Sőt, a párom, Laura, többször is egy vendéglőben találkozott egy ismerősünkkel, ahol rendre udvariatlanul bántak vele. Később Rudolf Gergőtől megtudtuk: Genoa-focista a tulaj…
És a játékosoknak is a derbi az év meccse?
Az, de az ott látható futballt nem nevezném közönségszórakoztatónak. Az egy harc, egy ütközet. Mindenki feltüzelt állapotban van, ütjük-rúgjuk egymást. A stadion viszont elképesztő: félig kék, félig piros. Félelmetes látvány.
Huszonhétszer léptél pályára az idényben, tizenegyszer kezdőként. Elégedett vagy a szezonoddal?
Rengeteget tanultam az idén. Természetesen az a futballista vágya, hogy minden mérkőzésen kezdő legyen, de sosem szabad elfelejteni: ez Olaszország. Én pedig védő létemre tudtam ide igazolni. És erre büszke is vagyok. Itt a hátvédek legalább olyan rangú, olyan megítélésű játékosok, mint a góllövő csatárok. Minden a stabilitáson, a fegyelmezettségen múlik. Az edzők is ezt tartják szem előtt. Nekem pedig ezen a poszton sikerült elfogadtatnom magam. Ha azt veszem, hogy néhány éve még támadó voltam, aztán a Vasasban kerültem a védelem bal oldalára… És most Olaszországban szerepelek ebben a szerepkörben. Jelentős előrelépés! De bízom benne, hogy még nincs vége a történetnek. Az mindenesetre biztos: mint azt az elmúlt évek igazolásai is mutatják, a Sampdoriából sztárcsapatba vezet a jól teljesítő labdarúgók útja. A lehetőség tehát adott.
Laczkó Zsolt tudja, hogy ha jól teljesít, sztárklub mezére cserélheti a Samp dresszét
Európai futballkörút
Laczkó Zsolt légióskodott Görögországban, Angliában és Olaszországban (előbbi két országban támadóként számítottak rá). Arra kértük, hogy mondja el, mik a leginkább tapasztalható különbségek.
