Az 1986-os, mexikói világbajnokság óta 13 világversenyen (Eb, vagy vb) léphettek pályára nemzeti csapatok – valamennyi seregszemlét a magyar válogatott nélkül rendezték... Brazíliában azonban már ott a helye Magyarországnak! Ez nem a szokásos szurkolói óhaj, hanem olyan szakember állítja, aki a leginkább kompetens az együttes játékerejét illetően. Egervári Sándor kinevezésekor jelentette ki: a 2014-es világbajnokság kvalifikációjára összerak egy olyan keretet, amely eredményesen veszi majd a selejtezősorozatot.
Nos, az elmúlt két esztendőben pozitív és negatív kritikát is kapott a Szerethető becenevet viselő társaság (jegyezzük meg, nem elsősorban stílusa, összetétele miatt lett az ország kedvence a nemzeti együttes, hanem azért kereszteltük el így, mert a kapitány első nyilatkozataiban rendre erre a jellemzőre hivatkozott, amikor értékelte a válogatottat): van, aki szerint csak azért volt képes ilyen látványosan előrelépni a FIFA-ranglistán, s szállítani a győzelmeket, mert Egervári zömében verhető riválist választott a felkészülési meccsekre, de sokak meggyőződése, hogy a kapitány keze alatt az elmúlt évek legfelkészültebb, leginkább hatékony csapata alakult ki, amelynél nem mellesleg nagyszerű a csapatszellem.
Egy azonban biztos: amíg az elmúlt hónapok meccsei után volt lehetőség magyarázkodni, és arra hivatkozni az esetleges gyengébb produkciót követően, hogy a vb-selejtezőkre lesz csúcsformában a gárda, Andorra ellen már úgy lépett pályára a válogatott: most már senki nem fogad el kifogást.
A szeptemberi meccsekre (az Andorra elleni találkozó után kedden Hollandia érkezik Budapestre) 4 pontot tervez Egervári, amelyből az első három megszerzése kötelező feladat volt.
A világranglista 199. helyén álló miniállam San Marino mellett a leggyengébb a kontinensen, májusban szakította meg harmincöt vereséges szériáját egy Azerbajdzsán elleni döntetlennel. Andorra legutóbb 2004. október 13-án, Macedónia ellen nyert meg mérkőzést, története során mindössze három győzelmet számlál.