A kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: szomorúan tapasztalják, hogy Gőgös Zoltán (MSZP) nem tud elszakadni a régi beidegződéstől, és még mindig korrupcióban gondolkodik. Mint írta, a nemzeti ügyek kormánya és az új vidékpolitika végérvényesen véget vetett a korrupt, kiárusító földpolitikának, és „láthatóan ez fáj az MSZP politikusainak”.
Felszólítják Gőgös Zoltán képviselőt, mielőtt „beszél és beszól”, gondolja át, mit mond. A magyar gazdák termelik meg számára is a tiszta, magyar élelmiszert, ne feltételezzen róluk olyat, melyet politikai környezetében sajnos gyakran tapasztal. A kereszténydemokrata politikus felszólította Gőgös Zoltánt, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot minden magyar gazdától, akit megsértett azzal, hogy korruptnak nevezte.
„Pénz kérdése” – ezt kiabálta be Gőgös Zoltán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek, amikor a tárcavezető a jobbikos Balczó Zoltán napirend előtti felszólalására válaszolt. A Ház jobbikos alelnöke a külföldiek magyar termőföld-vásárlási feltételeiről kérdezte a minisztert, aki erre reagálva közölte, az új földtörvény értelmében csak helyben lakó földművesek vehetnek földet, ha a helyi közösségből alakult földbizottság jóváhagyta. A szocialista politikus ekkor szólt közbe, amit Fazekas Sándor a magyar gazdák megsértésének nevezett és visszautasított. „Az MSZP nem engedheti meg, hogy ilyen véleményt formáljon a magyar gazdákról” – fogalmazott a tárcavezető, ami „Így van!” felkiáltást és tapsot váltott ki a kormánypárti padsorokból.
Az ellenzéki politikus pénteki országgyűlési bekiabálása miatt korábban tiltakozott a Fidesz és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) is, és bírálta a szocialistákat a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Gőgös Zoltán az MTI megkeresésére pénteken elmondta, közbekiabálásával nem nevezte korruptnak a gazdákat, hanem a kormány megvesztegethetőségére utalt, amit szerinte egyebek mellett a trafikpályázatok lebonyolítása is alátámaszt.