Bár úgy volt, hogy már e hét elején pontot tesz az Országgyűlés a földtörvényről szóló vita végére, a kormány utóbb mégis úgy döntött, szükség van egy utolsó szakértői egyeztetésre, ezért június 21-én kerül sor a törvény zárószavazására. Ezekről a jövő héten esedékes megbeszélésekről Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke tegnap az Agrárszektor.hu internetes portálnak azt nyilatkozta, a miniszterelnökkel folytatandó tárgyaláson kell tisztázni, hogy a kérdéses három-négy fontos eljárási szabály vonatkozásában érdemes-e a beterjesztett törvényjavaslat szövegét módosítani, vagy teljes egészében el kell-e utasítani őket.
A magyar föld megtartása a célja a készülő mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatnak, amelyről széles körű társadalmi-szakmai vita folyt; ennek nyomán szükségessé vált a törvényjavaslat szövegének koncepcionális jellegű átdolgozása – tájékoztatott múlt kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A földtörvény a készülő üzemtörvénnyel együtt képes védelmezni a hazai mezőgazdaságot a spekulánsokkal és a külföldi tőkével szemben – jelentette ki korábban Fazekas Sándor. Mint azt az mno.hu megírta, a földhaszonbérleti pályázatok eredményeként hazánkban megsokszorozódott a földhasználók száma. A kormány 2012. július 12-én nyújtotta be a parlamentnek a földtörvény tervezetét, amely több ponton meg kívánja akadályozni, hogy a termőföld külföldi kézbe kerüljön, valamint a zsebszerződések ellen is komolyan fel kíván lépni. A második Orbán-kormány a hazai termőföld magyar kézben tartása érdekében minden jogi eszközt bevet.
Azért van szükség erre az utolsó egyeztetésre, mert biztosítani kell, hogy a hazai földtulajdon és földhasználat szabályai minden részletükben megfeleljenek az uniós előírásoknak. Font Sándor arra is fölhívta a figyelmet, hogy a tavaly a parlament elé kerülő törvényjavaslat mostanra úgy átalakult, hogy abban ma már csak hosszú távon is érvényes elemek maradtak. A részletkérdéseket egy technikai előírásokat tartalmazó másik törvényben foglalják össze, amely ősszel kerülhet az Országgyűlés elé.