A nagyobbik kormánypárt szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján, azt hangoztatta: miközben nyugat-európai országokban több ezer és több tízezer fős tüntetések zajlanak a gazdasági megszorítások és a globális nagytőke elnyomó rendszere ellen, Magyarországon már 2010-ben felismerték az emberek ennek a veszélyét, és nemet mondtak az elnyomásnak, elsöprő többségük döntött úgy, hogy nem engedi az országot gyarmati sorba taszítani.
Zsigó Róbert azt mondta: a kormány 2010-ben olyan útra lépett, amely külföldi gazdasági érdeket sértett, és ez sok csetepatét okozott, komoly nyomást akartak gyakorolni Magyarországra, de azok, akik a Fidesznek adtak bizalmat, jól döntöttek, ugyanis ebből az összefogásból valós teljesítmény született, és „ma már kihúzhatjuk magunkat, mert Európa több országához képest nálunk időben döntöttek, és saját erőnkből álltunk talpra. [ ] Mi időben véget vetettünk ennek a veszélyes és kockázatos gazdaságpolitikának, nem szorulunk már külső segítségre és olyanok tanácsára, akik 2010 előtt együtt tették tönkre Magyarországot.”
Véleménye szerint a bankadó, a rezsicsökkentés, a reklámadó is „ráirányította rakétákat” a kormányra, de mint fogalmazott, a kabinet a magyar embereket képviseli, mögötte áll az emberek elsöprő többsége, és nem hagyják cserben akkor sem, ha európai szinten is újra és újra fenyegetik őket.
A kormánypárti honatya szerint az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa, Viviane Reding hadüzenetet küldött Magyarországnak, s Bajnai Gordon és baloldali szervezetek szlogenjeivel támadja az alkotmányt és a kormány intézkedéseit.
Hozzátette: annak ismeretében, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök korábban kijelentette, pártja számít a kormányváltás érdekében a külföldi nyomásra, úgy fogalmazott: nem kétséges, hogy megindul az újabb eljárás és támadás hazánk ellen, mert újra gyarmati sorban akarják látni Magyarországot, hogy megállítsák a gazdasági növekedést.
Zsigó Róbert azt mondta: a Fidesz felszólítja a kormányt, bárhonnan jöjjön a fenyegetés, ne hagyja, hogy a magyaroktól elvegyék az eddigi eredményeket.
A Fidesz szóvivője kora délután arról is beszélt, hogy amíg a baloldal és az ellenzéki szerveződések a pedagógusok megosztásán és felhergelésén munkálkodnak, a kabinet és a kormánypárt azon dolgozik, hogy rendezze a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsülését.