NFÜ: Az uniós intézményrendszer jobban teljesít

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek 2013 első félévében minden eddiginél több forrást sikerült eljuttatnia a pályázókhoz.

MD
2013. 07. 08. 18:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NFÜ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az első hat hónap alatt kifizetett összeg megközelíti az uniós csatlakozás utáni első fejlesztési terv keretét, amelynek végrehajtására és kifizetésére több mint öt év – a 2004 és 2009 közötti időszak – állt rendelkezésre.

A 2007–13-as időszakban kifizetett források nagysága megközelíti a 4000 milliárd forintot, ebből 3000 milliárdot 2010 második féléve után fizetett ki az ügynökség. Egyértelműen kijelenthető tehát, hogy az uniós intézményrendszer jobban teljesít – olvasható az NFÜ közleményében.

A közleményben kitérnek arra: bizonyos területeken, mint például a környezetvédelem, az egészségügy, a főutak rekonstrukciója és a közigazgatás fejlesztése terén további erőfeszítésekre van szükség a lemaradások ledolgozása érdekében.

Amennyiben sikerül a hazánk rendelkezésére álló nyolcezer milliárd forintot úgy elkölteni, hogy az egybeessen a Brüsszel által meghatározott célokkal, a következő uniós költségvetési ciklusban bővíthetők a forrásaink. Ez esetben húsz százalékkal több pénz, azaz nagyjából 9600 milliárd forint kerülhet a gazdaságba – írta a Magyar Nemzet június 12-én.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.