Adósságátvállalás: a kormány mindent kifizet

Az ötezer fősnél nagyobb településektől előbb 618 milliárd forint terhet vállalt át az állam, most pedig a fennmaradó részt.

MD
2013. 12. 02. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy miután az önkormányzati törvény átalakult, a kabinet úgy döntött, hogy a jogszabály bevezetésével átvállalja a településektől az adósságterhet. Felidézte azt is, hogy az ötezer lakosúnál kisebb településeket teljes, összességében 70 milliárd forint adósságuktól megszabadították, a nagyobb városok terheit pedig különféle mértékben, átlagosan 50 százalékban vállalták át.

Mint mondta, a kormányváltás évében, 2010-ben az önkormányzatok adóssága 1247 milliárd forintot tett ki, ehhez járult még mintegy 300 milliárd forint kifizetetlen számla. A részletekről szólva közölte: az ötezer lakosúnál nagyobb települések adósságából előbb 618 milliárd forint terhet vállalt át a kormány, most pedig a fennmaradó részt is – tette hozzá Pintér Sándor.

A szaktárca vezetője a borsodi megyeszékhelyről szólva úgy fogalmazott, a miskolci önkormányzat mintegy 36 milliárd forint adósságának előbb hetven százalékát vállalta át az állam, ez 25,661 milliárd forintot tett ki. „Ez lélegzethez juttatta a várost” – fogalmazott. Hozzátette: jelenleg 10,7 milliárd forint az az összeg, amely terheli az önkormányzatot, ezt vállalja át most a kabinet, így nem kell évente tőketörlesztésre és kamatokra 4,1 milliárd forintot fordítani.

Az önkormányzati cégek adósságállományát az intézkedés nem érinti, erről tovább tárgyalnak – tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy az állam Miskolcnak abban is segített, hogy a 112-es segélyhívószám egyik központja oda kerül, ez több mint négyszáz új munkahelyet jelent, a közfoglalkoztatás keretében pedig mintegy ezer ember dolgozhat.

Kriza Ákos, a város fidesz–KDNP-s polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a 2010-es önkormányzati választás után világosan látszott, hogy a város bevételei nem fedezik a kiadásokat, nemcsak a működésre nem volt pénz, hanem a beruházások is nagyrészt hitelből valósultak meg.

Kormányzati segítség nélkül a város üzemeltetése 2010 végére gyakorlatilag ellehetetlenült volna – tette hozzá, megjegyezve: különböző önkormányzati intézkedésekkel helyben is sikerült a költségeket csökkenteni, a bevételeket növelni. Átalakították az önkormányzat és az önkormányzati cégek gazdálkodását, számos új munkahely létesült, több vállalkozás létesített és létesít itt új üzemet. Ha nincs adósságkonszolidáció, mindez kevés lett volna – mondta a polgármester.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.