Jól járnak a kisebb vállalkozások a jegybanki programmal

A növekedési hitelprogram első szakaszában 290 milliárd forint új hitelt folyósítottak a pénzintézetek.

WL
2014. 02. 10. 22:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volner János jobbikos országgyűlési képviselő azt kérdezte a nemzetgazdasági minisztertől, hogy „Mely hazai kis- és középvállalkozások kaptak hitelt a növekedési hitelprogram első szakaszának keretében?” és „Készült-e bármilyen statisztikai jellegű összesítés a növekedési hitelprogram első szakaszában finanszírozott kis- es középvállalkozásokról?”

Varga Mihály válaszában azt írta: az első szakasz további eredménye, hogy a kkv-hitelállomány átlagos futamideje jelentősen kitolódott, míg az állomány nagyobb része korábban 1-3 éves lejáratú volt, addig az NHP keretében jellemzően ennél hosszabb, 5-10 éves futamidejű hiteleket helyeztek ki. Így jelenleg az átlagos futamidő mintegy 7 év – írta a nemzetgazdasági miniszter.

A válaszlevélben közölt jegybanki táblázatból kiderül: az NHP első szakaszában összesen 9844 hitelügylet keretében 701 milliárd forint összegű hitelt helyeztek ki a bankok és a takarékszövetkezetek, ebből a mikrovállalkozások 214 milliárd forint hitelt vettek fel 4554 hitelszerződés révén, a kisvállalkozásoknak 226 milliárd forintot folyósítottak 3596 hitelszerződés alapján, míg a középvállalkozások 1694 hitelszerződés keretében 261 milliárd forint hitelhez jutottak.

Az NHP első szakaszában együttesen 290 milliárd forint új hitelt folyósítottak a pénzintézetek, ebből mikrovállalkozások 84 milliárd forint, kisvállalkozások 99 milliárd forint, középvállalkozások 107 milliárd új hitelt kaptak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.