Kapuzárási pánik uralkodik a spekulánsok között

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Budai Gyula szerint a korábban megkötött zsebszerződéseket a „spekulánsok” most próbálják legálissá tenni.

PR
2014. 03. 27. 15:20

Szabó Balázs főosztályvezető mindehhez hozzátette: a bizottsági ülésen felvetődtek jogszabály-módosítási igények is. Ezekről azonban nem kívántak részleteket elmondani az újságíróknak a zárt testületi ülésre hivatkozva. A zsebszerződések feltárásában a testület számít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésére – fűzte hozzá a főosztályvezető.

Mint arról a Magyar Nemzet március 27-én beszámolt, újabb kiskaput találtak a magyar földet zsebszerződéssel megszerző külföldiek, aminek bezárására készen áll a kormány. Ennek megfelelően a jövőben korlátozhatják a legmagasabb földbérleti díjakat. Czerván György elképzelhetőnek nevezte, hogy az országban régiónként felső határt szabnak a földbérleti díjaknak.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a mostani választások tétje a magyar vidék és gazdák számára, hogy hagyják-e, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak, amikor kiárusították és spekuláció célpontjává tették a magyar termőföldet. Szavai szerint az akkori vidékromboló politika miatt egész térségek néptelenedtek el, és számos munkahely szűnt meg a mezőgazdaságban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.