NFM: nyár végéig tart az átvilágítás

A minisztérium a felügyelete alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságokat világítja át.

WL
2014. 07. 08. 21:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI azt követően kereste meg a minisztériumot, hogy az Index.hu oldalon kedden megjelent: Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter egy körlevélben leállított minden szerződéskötést. A portál a Cink.hu-ra hivatkozva azt írta, hogy az egyik érintett állami cég alkalmazottja szivárogtatta ki az erről szóló körlevelet.

Az NFM közölte: a vállalati portfólió áttekintése a kormányzati szerkezetátalakítás nyomán vált szükségessé a felelős gazdálkodás és a finanszírozás biztonsága érdekében. „E folyamat nyár végére tervezett lezárásáig a miniszter a napi működéshez, normál üzletmenethez nem nélkülözhetetlen szerződéskötéseket felfüggesztette” – írták. Kiemelik, hogy az átmeneti intézkedés várhatóan júliusban és augusztusban marad érvényben.

A közlemény szerint a nem a napi üzletmenethez szükséges szerződés addig is köthető, azonban csak különösen indokolt esetben, tulajdonosi és szakmai ellenőrzést követően, a tárcavezető és a vagyonpolitikáért felelős államtitkár egyetértésével. A felfüggesztés eredményeként a társaságok nem vállalnak a későbbiekben nehézkesebben, költségesen felülvizsgálható kötelezettségeket.

A válaszközleményben arra a kérdésre, hogy hány céget érint az intézkedés, nem tértek ki, de a hírportál szerint a körlevél címzettjei alapján több száz cégről lehet szó.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.