A Volkswagen európai eladásai 8,3 százalékkal nőttek szeptemberben, miközben a teljes piac mintegy 9,8 százalékkal bővült – derült ki a brüsszeli székhelyű Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteki nyilatkozatából.
A VW próbálja visszanyerni a fogyasztók bizalmát, miután elismerte, hogy mintegy 11 millió EA189 típusú motorral üzemelő autó a manipuláció révén csak a próbapadon tartja a határ alatt az emissziós értékeket. Nagyjából 8 millió ilyen járművet az Európai Unióban adtak el. A wolfsburgi cég arra készül, hogy 8,5 millió járművet hív vissza az öreg kontinensen, mely minden idők legjelentősebb ilyen lépése lehet.
A német szövetségi közlekedési felügyelet korábban közölte, hogy 2,4 millió autó visszahívására kötelezte Németországban a Volkswagent. A vállalat előzőleg azt javasolta, hogy az érintett járművek tulajdonosai önkéntes alapon vigyék vissza a szervizekbe autóikat javításra, amit a német Bild lap értesülése szerint a felügyelet elutasított.
„Miközben óvatosak vagyunk a rögzített adatok alapján következtetéseket levonni csupán néhány héttel az emissziós botrány után, úgy sejtjük, a kereskedők igénybe vesznek kedvezményeket, hogy csökkentsék a fogyasztók érzékenységét” – mondta Kristina Church és Charles Coldicott, a Barclays elemzői a héten kiadott jelentésükben.
Az autógyártók múlt hónapban átlagosan 11,9 százalékos kedvezményeket ajánlottak fel Németországban, mely csupán kis változást jelent az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Autohaus PulsSchlag. A VW márka nem szerepelt a kedvezményes szolgáltatók top ötös listáján, Church és Coldicott szerint a gyártó szeptemberben „érezhető kiugrást tapasztalt a végösszegben”.
Az iparág egészét tekintve szeptemberben 1,39 millió autót helyeztek forgalomba Európában, szemben az egy évvel korábbi 1,27 millióval. A kilenc hónap alatt történt értékesítés 8,8 százalékkal növekedett, ami összesen 10,8 millió járművet jelent – közölte az ACEA. Azon csoportok közt, melyek növekedése meghaladta a piaci átlagot szeptemberben, szerepel az olasz-amerikai Fiat Automobiles NV Chrysler és a német MNW AG, valamint a Daimler AG, a Mercedes-Benz tulajdonosa.