Földet vett L. Simon neje

Az államtitkár felesége 21 millióért vett egy 34,4 hektáros természetvédelmi területet.

MNO
2015. 12. 14. 10:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A fitneszedzőként dolgozó nő 21 millió 250 ezer forintért vásárolt földet a Velencei-tó melletti Nadapon. Vass 617 ezer forintos hektáronkénti áron jutott hozzá a természetvédelmi területhez, miközben a szomszédos Velencén hárommilliós négyzetméteráron keltek el az állami földek.

A szántóként és legelőként nyilvántartott földterület idegenforgalmi célokra is alkalmas a lap szerint, a nyolcvanas években ide tervezték megépíteni a Hungaroringet. A Blikk kereste L. Simon Lászlót, ám helyette a Fidesz sajtóosztálya reagált, ekképpen:

„L. Simon László államtitkár úr felesége nem tekinthető közszereplőnek, így az üzleti ügyeiről nem köteles a nyilvánosságot tájékoztatni. Ugyanakkor semmi sem zárja ki, hogy egy politikus házastársa is részt vegyen a földárveréseken, főleg, ha az adott térségben él és gazdálkodik”.

Az államtitkár és felesége a lap számításai szerint nyolcvan hektár földet birtokol a Velencei-tó térségében és L. Simoné a Simon Panzió Gárdonyban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.