Van, ahol már beadható a csokigény

A pénzintézetek többsége gyorsít az előkészületeken. Jelentősen nőtt a fiókokban az érdeklődők száma.

Hajdú Péter
2016. 01. 06. 6:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly feladat elé állítja a hitelt folyósító pénzintézeteket az év elején jelentősen átalakult lakástámogatási rendszer. A december 29-én megjelent jogszabály-változtatás részleteit egyelőre csak egyetlen bank tudta átvezetni rendszerében, ott már az új év első munkanapja óta képesek befogadni az igényléseket. Egy másik bank néhány napon belül készül el a módosításokkal, a többség azonban csak február elsejétől nyújtja a támogatást.

– Végigdolgozták a kollégák a karácsonyi szünetet, ezért tudjuk már az első idei munkanapon befogadni a családi otthonteremtési támogatásra vonatkozó (csok-) igényléseket – nyilatkozta lapunknak az FHB Bank vezérigazgató-helyettese. Tokodi Gábor elmondta, gyorsan sikerült átültetni a gyakorlatba a rendelkezéseket, mindössze a honlap kalkulátor-fejlesztése nem készült még el teljes egészében, de rövid időn belül azt is elérhetik az interneten tájékozódók. Kérdésünkre elmondta, bankfiókjaikban az ügyintézők felkészültek, és gyorsan képesek eldönteni, jogosult-e az ügyfél a támogatásra, illetve hogy mekkora összeget kaphat. A vezérigazgató-helyettes arról is beszélt, hogy a támogatás iránti érdeklődés jelentősen megnövekedett, valamint hogy már az ingatlanfejlesztők is megjelentek a banknál, és egy részüknek már kész kiviteli terveik vannak, tehát gyorsan elindulhatnak az újabb építkezések. A lakásáfa huszonhétről öt százalékra mérséklése kapcsán jó hír azoknak, akik maguk építik lakásukat, házukat, hogy ők is hozzájuthatnak az áfacsökkentéshez. Ehhez úgynevezett csokos adó-visszatérítési támogatást igényelhetnek a banknál, maximum ötmillió forint erejéig.

Az MKB Bank szintén előrehaladt már a jogszabály értelmezésével és gyakorlati alkalmazásával. A hitelintézet sajtóosztálya szerint az ügyfelek tájékoztatása már jelenleg is zajlik. Az első napok tapasztalatai azt mutatják, az érdeklődők kérdései egyelőre még az új szabályokra vonatkoznak. A bank korábban is foglalkozott csok folyósításával, és nagy valószínűséggel egy héten belül már az új feltételekkel is képesek lesznek a szolgáltatás folytatására. A CIB Banknál egyelőre nem érhető el a csok, de a módosított feltételek alapján jelenleg vizsgálja a hitelintézet a bevezetés lehetőségét. A Raiffeisen Bank hasonló cipőben jár: egyelőre nem lehet nála igényelni az új csokot, de gondolkoznak és dolgoznak rajta. A Budapest Banknál jelenleg zajlanak az újfajta támogatás bevezetésével kapcsolatos átállási munkálatok, annak befejeztéig leállították a csok-igénylések befogadását. Bár pontos időpontot nem közölt a bank sajtóosztálya, a kérelmek befogadására ígéretük szerint a lehető leghamarabb sor kerülhet. A K&H Bank nagy valószínűséggel január végétől lesz képes fogadni az igényeket, mert néhány részletkérdést még tisztázni kell az új szabályok kapcsán. Addig is előkészítik a bevezetést, és folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket a lehetőségekről.

Az azenpenzem.hu portál megkeresésére az OTP közölte, a támogatási rendszer iránt érdeklődő ügyfelek már most megkapnak minden szükséges információt a bankfiókokban. A legnagyobb hazai bank célja továbbra is az, hogy a lehető leggyorsabban elérhetővé tegyék az új támogatási elemeket, noha osztják a bankszövetség véleményét, amely szerint az újdonságok teljes körű nyújtásához kapcsolódó informatikai és ügyviteli fejlesztések február elejéig elhúzódhatnak. Az UniCredit tájékoztatása szerint a jogszabály megjelenése után azonnal elkezdték a bevezetés lehetőségének vizsgálatát. Tervezett határidőről azonban csak az elemző-értékelő munka befejezése után beszélhetnek.

A változásokat az érdeklődők a kormány által indított Csalad.hu honlapon részletesen is megtalálják, ezekről lapunk már korábban beszámolt. A Blikk arra hívja fel még a figyelmet, hogy százezer forintnál is többe kerülhet az új csokhoz előírt engedélyek, illetve igazolások beszerzése.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerint elengedhetetlen a bérlakásépítés kiterjesztése. A Magyar Energiahatékonysági Intézet pedig arra hívja fel a figyelmet: azokra a lakásokra, amelyeket állami támogatással építenek, már most az egyébként 2018-tól érvényes szigorúbb szabványok vonatkoznak. Vagyis a falaknak, nyílászáróknak, födémnek a ma érvényes szabványoknál mintegy 40 százalékkal kell energiatakarékosabbaknak lenniük. Ezt a követelményt minden bizonnyal teljesítik a leghatékonyabb, A+ besorolású energiatanúsítványt – a tanúsítványból kiderül, hogy adott épület általános műszaki állapota alapján mekkora a várható energiafogyasztása – kapó ingatlanok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.