Zöldítési támogatás címén több tíz milliárd forint kifizetését kezdi meg a napokban az MVH – mondta lapunknak Gyuricza Csaba, az MVH elnöke, miután lapunk tegnap megírta, hogy a kifizetés nem halad zökkenőmentesen. Az MVH-t Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az elmúlt hetekben többször is támadta például azzal, hogy nem hajlandó a gazdatársadalom támogatására, ezért a megszüntetése meggyőződése szerint mindenképpen fontos. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy tegnapi sajtótájékoztatón ezzel szemben arról beszélt, hogy az MVH ellátja a feladatait, rendkívül nagy ügymennyiséggel birkózik meg eredményesen.
Gyuricza Csaba lapunkkal közölte: a következő napokban az anyajuhtartóknak hárommilliárd forintot fognak kifizetni, a hízottbika-tartóknak pedig mintegy félmilliárdot. Az elnök arról is beszélt, hogy a nemzeti tejtámogatásként az előlegfizetés után maradt körülbelül 2,8 milliárd forintot szeretnék még a napokban kifizetni a tejtermelőknek, akik így ugyancsak megkapják a nekik megítélhető támogatást. A tejtermelők számára további jó hír, hogy a válságkezelés részeként még márciusban plusz hatmilliárd forint támogatást tud kifizetni nekik az MVH – a június 30-i határidő helyett.
Gyuricza Csaba emlékeztetett arra is, hogy november 30-ig történt az előlegfizetés, december elsejétől a részkifizetéseket kezdték meg. Mostanra a gazdálkodók 95 százaléka kapott már alaptámogatást, ami összegszerűen csaknem 80 százalékos támogatáskifizetést jelent. Azért érezhetik a gazdálkodók, hogy a korábbi éveknél kevesebb pénzt kaptak – mutatott rá az elnök –, mert megváltozott a közös agrárpolitika támogatási rendszere: a korábbi, egy jogcímen kapott, területalapú támogatás több jogcímre vált szét. A mostani alaptámogatás a teljes összeg 70 százalékát jelenti csak, a fennmaradó 30 százalékot pedig külön, a sokat emlegetett zöldítési jogcímként kapják meg a gazdálkodók, környezet- és éghajlatvédelmi intézkedésekért.
A zöldítési támogatás előlegét a 120 ezer jogosult gazdálkodóból 45 ezernek tudta eddig kifizetni a hivatal. Ennek a támogatásnak a kifizetési határideje június vége, az előleg alacsonyabb kifizetési arányának oka pedig az, hogy az új jogcím kapcsán olyan ellenőrzéseket kellett elvégezni, amelyek nem tették lehetővé még több gazdálkodó számára a kifizetést mostanáig – mondta Gyuricza Csaba. Az MVH elnöke ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a fent említett alaptámogatást jórészt már január végéig kiutalta az MVH, ilyen arányú kifizetés pedig korábban a területalapú támogatásoknál nem volt.