Elkezdték építeni a szlovák Jaguar-gyárat

A pozsonyi VW, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia után ez lesz a negyedik.

MTI
2016. 09. 13. 15:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit autómárka Nyitrán építendő gyáráról szóló beruházási szerződést tavaly decemberben Pozsonyban írták alá a szlovák kormány és a 2008-tól az indiai Tata Group tulajdonában lévő cég képviselői. Az 1,1 milliárd fontos beruházásból megépülő nyitrai üzem már a negyedik Szlovákiában működő autógyár lesz a pozsonyi VW, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia után. A beruházásban a szlovák kormány 130 millió euró értékű állami támogatással – kedvezmények nyújtása és ingatlanátruházás formájában – vesz részt.

Az új gyárnak köszönhetően 2800 munkahely létesül, ezekre már most jelentős a túljelentkezés, a betöltendő állásokra már eddig több mint 40 ezren jelentkeztek. Ezzel összefüggésben az ünnepélyes alapkőletétel során Alexander Wortberg, a vállalat operatív igazgatója azt mondta: leendő első dolgozóikat már 2017 és 2018 fordulóján alkalmazásba veszik, a gyártás a tervek szerint 2018 második félévében indulhat be.

Utóbbi adatot az alapkőletételen ugyancsak résztvevő Robert Fico szlovák kormányfő úgy pontosította: bízik benne, hogy az új üzem gyártósorairól legkésőbb 2018. szeptember 12-e körül legördülhet az első gépkocsi.

A brit autómárka első kontinentális üzemében a tervek szerint már az első gyártási évben 150 ezer gépkocsi készül el. Alexander Wortberg ezzel összefüggésben rámutatott: a gyárat, amely a vállalat egyik legmodernebb üzeme lesz, úgy tervezték, hogy a későbbiekben megduplázhassa kezdeti gyártókapacitását.

Ilyen gyártási eredmény mellett a Szlovákiában készülő gépkocsik száma jelentősen túllépheti a jelenleg a gyártáskapacitás határának tartott évi egymilliót, amelyet a jelenleg működő három autógyár már tavaly elért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.