Átlépnek a Fidesz-frakción?

Nem voltak egységesek a honatyák a hazánk szuverenitását és mezőgazdaságát veszélyeztető megállapodás ügyében.

Facsinay Kinga
2016. 10. 06. 4:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Információink szerint hideg zuhanyként érte a fideszes képviselők egy részét is az a bejelentés, hogy a frakció felhatalmazza a miniszterelnököt a Kanada és az Európai Unió közötti szabad kereskedelmi egyezmény (CETA) aláírására. Távolról sem voltak ugyanis egységesek a honatyák a hazánk szuverenitását és mezőgazdaságát súlyosan veszélyeztető megállapodás ügyében.

Úgy tudjuk, miután a keddi Fidesz–KDNP-frakcióülésen egyértelművé vált, hogy a CETA nem megy át, a miniszterelnök visszakérte kormányzati hatáskörbe a megállapodás jóváhagyását úgy, hogy érdemben meg sem vitatták. Indoklásképpen állítólag elhangzott, hogy Magyarország számára általában előnyösek a szabad kereskedelmi megállapodások, és nincs szükség arra, hogy hazánk a CETA elutasításával újabb frontot nyisson Brüsszellel szemben.

Bár az egyezményt elutasító képviselők és a civil szervezetek is csalódottak, még nem adták fel, hiszen a CETA életbelépéséhez szükséges tagállami ratifikációk évekig elhúzódhatnak. Addig számos ponton meg lehet támadni a megállapodást, például az Európai Bíróságon.

A témához kapcsolódóan íródott a Magyar Nemzet csütörtöki vezércikke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.