10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kap minden nyugdíjas

A kormányfő szerint „a magyar gazdaság jó pályát futott”, így lehet arról beszélni, hogyan részesüljenek ebből az idősek.

MTI
2016. 11. 29. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő az Országházban tett nyilatkozatában elmondta: az idén keletkező költségvetési többletből kap minden nyugdíjas 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között.

Ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése – fogalmazott.

Az intézkedés szerdai ülésén kerül a kormány elé.

Orbán Viktor azt is megerősítette, hogy a 2017-re tervezett nyugdíjemelés mértékét 0,9 százalékról 1,6 százalékra emelik.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: mint minden év végén, így 2017 novemberében is szükség esetén korrigálják majd a nyugdíjakat, ami az infláció függvénye. Ha ugyanis az infláció magasabb annál, mint amit terveztek, akkor a nyugdíjasokat pénz illeti meg – magyarázta.

Kifejtette: volt olyan időszak Magyarországon, amikor az év végén nem azt kellett megbeszélni, hogyan lehet a tervezettnél nagyobb arányú a nyugdíjemelés, hanem arról volt szó, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat.

Ebben az évben azonban „a magyar gazdaság jó pályát futott” – folytatta a kormányfő –, így lehet arról beszélni, hogyan részesüljenek a nyugdíjasok az év végén keletkező költségvetési többletből.

Megjegyezte, az idén történtek béremelések, megnövelték az ingyenes étkezésben és az ingyenes tankönyvben részesülő gyermekek számát, megkezdték a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését, vagyis „a kereső és a fiatalabb nemzedék ebben az évben a gazdaság bővüléséből amit lehetett, és ami őt megillette, azt meg is kapta”.

„Azonban úgy látjuk, most, hogy maradt még vagy keletkezik valamennyi pénz az év végéig, muszáj, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek ebből, és az igazság, az egyensúly és a becsületesség állapota kialakuljon” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor szavait azzal zárta, hogy 2017-re jó hír a nyugdíjasoknak a fontos élelmiszerek áfájának csökkenése, a rezsicsökkentés „megvédése”, a 10 ezer forintos egyszeri juttatás és az 1,6 százalékos nyugdíjemelés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.