Rossz hír az autósoknak: drágul a kötelező biztosítás

A Netrisk internetes alkuszportál szerint a tavalyinál 12 százalékkal emelkedtek a díjak.

MNO
2016. 11. 07. 7:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Netrisk internetes alkuszportál szerint a tavalyinál 12 százalékkal emelkedtek a díjak, átlagosan 19,1 ezer forintra. A Biztosítás.hu portálon az egy évvel ezelőttinél 20 százalékkal nagyobb, 22 ezer forint az átlagdíj (ebben a biztosítási adó is benne van) – írja a Világgazdaság.

Azok az autósok, akiknek január elsején fordul a szerződésük, a múlt héten ismerhették meg valamennyi piaci szereplő ajánlatait. Az első néhány nap után a lap szerint már látni lehet, mely biztosítók lehetnek a kampány nyertesei. A Netrisk adatai szerint az új szerződések kétharmadát három céggel, a K&H-val, a Groupamával és az Unionnal kötik, míg a Biztosítás.hu szerint a K&H, a Signal, a Waberer és a Genertel termékei a slágerek.

Idén mintegy 1,2 millió autós legkésőbb november 11-ig kell, hogy megkapja az értesítést az aktuális biztosítójától a jövő évi díjról. Ha váltani szeretnének, akkor december 1-jén éjfélig mondhatják fel a szerződésüket. Az új biztosítóval legkésőbb december 31-ig kell szerződni.

Az MKB Általános Biztosító 25 ezer ügyfelének mindenképp váltania kell, mert a biztosító felmondja a januári évfordulós szerződéseket. Érdemes azonban még a felmondás előtt lépni, mivel több biztosító pótdíjat számít fel, ha ő mondja fel az ügyfél előző kgfb-szerződését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.