Betiltották az Igazi Csíki Sör gyártását

A sörmanufaktúra közlése szerint harminc napon belül meg kell semmisíteni minden tárgyat és eszközt.

Marosi Adrienn
2017. 01. 27. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Betiltotta a román táblabíróság az Igazi Csíki Sör gyártását, és újra a Heinekennek kedvezett – írja Facebook-oldalán a sörmanufaktúra, hozzátéve: harminc napon belül meg kell semmisíteni minden tárgyat és eszközt.

„Ezt a döntést annak ellenére hozta meg a román ítélőszék, hogy december 9-én az Európai Márkahivatal másodfokon is nekünk ítélte a márkát. Az unió döntését a román bíróság ezzel a döntésével figyelmen kívül hagyta – olvasható a bejegyzésben. – Jelenleg 140 embert foglalkoztatunk Székelyföldön. Ez támadás egy székely vállalkozással szemben, amely felvállalta az identitását, a magyar nyelvet és szimbólumai használatát” – emelték ki.

Mint ismeretes, már évek óta tart a vita a székelyföldi cég és a Heineken Románia között. A multinacionális vállalat ugyanis úgy véli, megsértették a névhasználati jogát a Ciuc (Csík) sörre. A marosvásárhelyi táblabíróság szóvivője az MTI-nek elmondta: a táblabíróság elutasította az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. és az ezt létrehozó Lénárd András fellebbezését, és érvényben hagyta a 2015 júliusában hozott ítéletet.

– Szeretné, hogy visszahívjuk?

– Nem szükséges, még nem mentünk csődbe teljesen – jegyezte meg humorosan Lénárd András, amikor visszahívott minket. A tulajdonos, akit a pénteki döntéssel kapcsolatban kerestünk, elmondta: a Heineken annak ellenére indított hamisítási pert ellenük, hogy „nem tudott felmutatni egy terméket vagy megnevezést sem, amely arra utalt volna, hogy Csíki sört gyártott”. A bíróság pedig helyt adott a hamisításnak annak ellenére, hogy „mi kézműves sört gyártunk”, és a Heinekennek soha nem volt ilyen terméke – fűzte hozzá.

„Úgy gondolom, hogy ez egy politikai döntés volt”, egyfajta támadás Székelyföld ellen – közölte Lénárd. Úgy véli, a magyar nemzetpolitika célja Székelyföld megerősítése és az, hogy ott munkahelyek jöjjenek létre és maradjanak meg, a román nemzetpolitika pedig nem ezt akarja. „Igazságtalannak tartom a döntést” – szögezte le a tulajdonos.Mint mondta, mindez azzal is jár, hogy a terméküket be kell vonni a piacról, meg kell semmisíteni, és az eszközeiket is be kell zúzni. „A másodfokú döntés részleteit még nem tudjuk, csak azt, hogy visszautasították a fellebbezésünket” – válaszolta arra a kérdésre, pontosan mit jelent az eszközök és tárgyak megsemmisítése. Hozzátette: durván 140 embert foglalkoztatnak, és egy „zéróról felépített vállalkozásról van szó”, a döntés pedig nagyon negatívan érinti a cég tevékenységét.

December 9-én az Európai Márkahivatal megerősítette a Csíki Sört mint márkát, és visszautasította a Heineken keresetét. „Tehát jelen pillanatban európai szinten a Csíki Sör egy konszolidált márka. Azt tudjuk csinálni, hogy elmegyünk az Európai Bíróságra, és keressük az igazunkat” – fogalmazott Lénárd. Hozzátette: ha bírják tőkével, néhány év múlva születhet kedvező döntés, amelyet újra Romániában kell érvényesíteniük. Ám előtte át kell gondolni, „hogyan tovább”, „meg kell néznünk, hogy tudunk egyáltalán talpon maradni” – mondta a tulajdonos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.