Kétezer embert küldhetnek el a NAV-tól

Már most is több ezer revizor hiányzik az adóhatóság rendszeréből.

Horváth Attila
2017. 02. 02. 7:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén újabb, akár kétezer fős leépítés is várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – tudta meg lapunk. Információink szerint ez leginkább azzal indokolható, hogy 2017-ben a költségvetési törvény alapján mintegy 50 millió forinttal kevesebb jut bérekre, miközben a tavaly bevezetett életpályamodell csak 2016 második felében, tehát fél évre hétmilliárdos többletkiadást jelentett. További ötmilliárd forinttal kevesebb pénz jut az úgynevezett mozgó bérre, amit akkor kaphatnak a NAV-osok, ha sikerül beszedniük a költségvetésben előírtakat.

Ahogy arról beszámoltunk, 2015 második felében, Vida Ildikó NAV-elnök nyár végi lemondását követően komoly elvándorlási hullám indult az adóhatóságnál. Ez a folyamat 2016-ban döbbenetes méretűvé vált, a létszám az év eleji 22 442 főről év végére információnk szerint 19 500 főre apadt, vagyis csaknem háromezren távoztak. Tavaly február elején volt egy 1100 fős leépítés, míg a többiek a jelek szerint menekülőre fogták.

2016 szeptemberében Tállai András, a NAV vezetője 20 500 munkatársról beszélt, vagyis azóta havonta 200-300 munkatárs hagyja el a NAV-ot. Úgy tudjuk, adórevizorok, végrehajtók ezrei hiányoznak a rendszerből.

Információnk szerint Tállai a NAV-központban tartott szilveszteri pohárköszöntőjében cáfolta, hogy közte és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter között bármiféle konfliktus lenne. A nézeteltérésről lapunk is beszámolt, szóba került az adóhivatal vezetőjének leváltása is. Az államtitkár akkor került nagy veszélybe, amikor a Hír TV-nek adott nyilatkozatában nem tudta megmagyarázni, a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány miért kerül 15 ezer forintba az államnak. Több forrásunk tényként kezelte a távozást, aztán mégis maradt.

Ahogy arról kedden beszámoltunk, Tállai András hétfőn leváltotta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás főigazgatói pozíciójából Marsi Márta Erzsébetet. Értesülésünket tegnap a NAV megerősítette, közölve: a posztra Rási Kálmán korábbi főigazgató-helyettest nevezték ki. Lapunk úgy tudja, szintén távozott Bakonyi Tibor, az informatikai főosztály vezetője is. Mivel Király Zoltán elküldése óta az informatikai főigazgató-helyettesi szék is betöltetlen, jelen pillanatban nincs a központban szakterületi vezető. Pedig a rendszer működése igen fontos lesz a NAV számára, hiszen az ígéretek szerint négymillió adózó bevallását készítik el idén.

A személycserék sora itt nem áll meg, úgy tudjuk, Suller György Attila sajtófőnököt is leváltották, a helyére Barna Dórát nevezte ki Tállai András. Mint minden alkalommal, ezekkel az információkkal kapcsolatban is kerestük a NAV-ot, de választ nem kaptunk. A létszám alakulásával összefüggésben közérdekűadat-igénylést is benyújtottunk a hatósághoz.

A vagyonbevallása alapján havi több mint félmillió forintos extra jövedelmet kap Tállai két olyan cégtől, amely a honlapja szerint adótanácsadással is foglalkozik – írta meg a Direkt36 a 444.hu oldalán. A nemzetgazdasági miniszterhelyettes havi bruttó 270 000 forintot kap a Saldo Zrt. nevű cégtől „szellemi tevékenységért”, azaz szerkesztésért cserébe. Havi 249 638 forint üti a markát a Kompkonzult Kft. nevű cégtől is, szintén szerkesztői tevékenységért. Emellett havi 997 200 forintot keres a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkáraként, és 224 363 forintot parlamenti képviselőként.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.