Magyar igények a felvidéki földekre

A Kisebbségi Jogvédő Intézet várja azok jelentkezését, akiket nem kárpótoltak.

Tóth László Levente
2017. 02. 12. 6:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csóti György, a KJI igazgatója lapunknak elmondta: az intézet várja azon személyek vagy utódaik jelentkezését, akiknek 1945 és 1949 között elkobozták a földjét, és akik a szlovák kárpótlási törvény értelmében diszkriminatív módon azért nem kaphattak kárpótlást az államtól, mert nincs szlovák állampolgárságuk vagy állandó lakhelyük Szlovákia területén. Mi összeállítjuk a listát róluk – ígérte.

A jelentkező pedig egyre több, ami megcáfolja mind az EB, mind a szlovák hatóságok válaszát – tette hozzá Csáky Pál. Amint feldolgozzák a beérkezett űrlapokat, szakértőikkel tárgyalásra indulnak az Európai Bizottsághoz. Ehhez az uniós jog által alátámasztott érveik és a begyűjtött tételes bizonyítékok adják a muníciót.

Lapunk óvatos becsléssel az érintett területeknek csak a felével számolt termőföldként. Ezek alapján a magyarok kárpótlása pénzbeli kifizetés esetén mintegy egymilliárd eurójába kerülne a Szlovák Köztársaságnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.