Parragh Bianka korábban sem szakmai tudása miatt került a hírekbe. Ahogy három éve a HVG megírta: az MKIK elnöke, Parragh László két olyan cégben érdekelt, amely nem fizette be a kamarai regisztrációs díjat, egyik vállalkozásban a felesége is szerepel. Mint ismert, 2012-től minden cégnek kötelezően regisztráltatnia kell magát a területileg illetékes kamaránál, és évi 5 ezer forint kamarai hozzájárulást kell fizetnie. Az erről szóló törvényjavaslatot éppen az MKIK támogatásával fogadta el a parlament 2011 végén, és a regisztráció egyik szorgalmazója Parragh László volt. A 2014-es cikk szerint a Parragh Kft. nem található a regisztrációs díjat befizető cégek között. A cégnyilvántartásban a társaság tulajdonosa Parragh László, valamint az egyesült államokbeli offshore paradicsomban, Delaware államban bejegyzett International Tiles Connections Corporation (a cég kézbesítési megbízottja Parragh Bianka). A Parragh Kft. egyébként a Parragh Kereskedelmi és Holding Zrt. jogutódja, amely régen az ország egyik legismertebb csempe- és szaniterforgalmazó cégének számított. Emellett az International Tiles Connections Corporation tulajdonos még a Fusionics Kft.-ben, amely szintén nem fizette be határidőre a kamarai regisztrációs díjat.
Az Origo információi szerint a másik monetáris tanácstag, Kocziszky György mandátumát meghosszabbítják.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!