Ötszörös profitot hozott Mészárosék cége

A felcsúti polgármester gyermekeinek magasépítő cége jól szerepel a közbeszerzéseken is.

MN
2017. 05. 08. 15:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mészáros Lőrinc gyermekei, Ágnes, Beatrix és az ifjabb Lőrinc 2015 júniusában alapította meg a felcsúti székhelyű Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.-t. A friss cégbeszámolóból kiderül, hogy az előző évi 65 millió forint után tavaly 319 millió forint adózott eredményt ért el – írja a Napi.hu.

A lakó- és nem lakóépületek építésével foglalkozó cég tevékenységének első évében 1,18 milliárd, majd tavaly 3,23 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. Az osztalék kifizetéséről nem döntöttek a részvényesek.

A magasépítő cég több közbeszerzést is nyert az utóbbi időben: a West Hungária Bau Kft.-vel (WHB) közösen 2,5 milliárd forintért újították fel a Kerepesi úti Nemzeti Lovardát. Szintén Paár Attila üzletember cégével, a WHB-vel együtt nyertek egy közbeszerzést 2,94 milliárd forint értékben egy 24 tantermes általános iskola építésére Dunakeszin, illetve Izsákon is nettó 2,95 milliárdért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.