Több mint egymillió munkavállalót vár Németország

Az építőiparban és egészségügyben is nagy a munkaerőhiány, külföldi fiatalokat próbálnak német cégekhez csábítani.

MN
2017. 05. 10. 4:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén is egy városnyi emberrel, 75 ezer fővel nőtt a betöltetlen pozíciók száma Németországban, ahol már 1,064 millió dolgozót keresnek. Főként a logisztikai és egészségügyi területen nagy a hiány, de építkezésekre is munkások ezreit keresik.

Ezek az első negyedév adatai: a 75 ezres szám azért is kiugró, mert a téli hónapokban általában kevesebb a meghirdetett állás – idézi a Reuters Alexander Kubist, a német állami munkaerő-piaci kutatóintézet, az IAB egyik közgazdászát.

A munkaerőhiányhoz hozzájárul a meglévő dolgozók helyben tartása is, a Manpower HR-es cég szerint a német vállalatok jobban aggódnak a tehetséges munkavállalóik megőrzése miatt, mint francia, olasz vagy angol versenytársaik.

Ezért jellemzően nagyvonalú munkakörülményeket ajánlanak, illetve képzési programokkal is csábítanak fiatalokat olyan országokból, ahol magas a fiatalok közti munkanélküliség, például – a Manpower szerint – Magyarországról, Bulgáriából Spanyolországból és Romániából. A Reuters cikkét az Index szemlézte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.