Ronan Air: szélhámosság lehet a légi cég

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ferihegyen nem tudnak arról, hogy néhány héten belül új társaság jelenne meg a hazai piacon.

Bodacz Péter
2017. 08. 09. 8:03

Név nélkül nyilatkozó repülőtéri forrásaink egybehangzó véleménye szerint a Ronan Air nagy szélhámosságnak tűnik, ami a néhány évvel ezelőtti Sólyom Airways esetére emlékeztet, csak ha lehet, még kevesebb konkrétummal. Hiszen még képen sem lehetett látni Ronan-festésű repülőt, míg a Sólyom esetében legalább egy Boeing 737-est bemutattak. (Más kérdés, hogy ennél tovább az a kezdeményezés sem jutott: a 2013 júniusában nagy reményekkel alapított Sólyom társaság komolynak tűnő előkészületek után végül még a szükséges engedélyeket sem szerezte meg.) Egyikük szavai szerint a Duna motoros hajóval való átszelése is több előkészületet igényel, mint amennyit a társaságtól látni lehetett eddig, ráadásul a társaságnak még a működéshez szükséges hatósági engedélyei sincsenek meg. A szükséges szakértelem hiányára utal az is, hogy a cég olyan gépekkel – ATR 72-500-as típusúakkal – hozna létre ferihegyi bázist, amelyeknek a szervizelésére nincs is kapacitás.

Rohan Nanayakkara egyébiránt hazánk tiszteletbeli konzuljaként is tevékenykedik Srí Lankán. Egy helyi tévécsatornának két héttel ezelőtt arról beszélt, hogy 22 célállomásra fognak repülni Budapestről, a magyar fővárost az ázsiai régióval, Afrikával és közép-európai desztinációkkal fogja összekötni, mind rövid, mind hosszú távú járatokkal. Szavai szerint felkérésnek tesz eleget akkor, amikor „segít létrehozni egy új magyar légitársaságot”, ami 13 évig tartott. – Nagyon sok támogatást kaptam a magyar miniszterelnöktől, a parlament elnökétől és Szijjártó Péter külügyminisztertől – mondta a cégtulajdonos, hozzátéve, hogy pénzt nem kapott senkitől, csak a saját cégei fektettek a légitársaságba, és hat héten belül repülni fognak. (A támogatást a magyar kormány részéről nem erősítették meg.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.