Nagy kérdés, hogy a kínai projekt negatív tapasztalatai után várható-e pozitív fordulat magyar szempontból. Úgy tudjuk, hogy a Dunai Repülőgépgyárban titkon még abban bíznak, hogy a következő közbeszerzési eljáráson már siker koronázhatja a magyar villamosokat. (Megkerestük a cég vezetőjét is, de a titkárságon azt mondták, hogy Szendrői László szabadságon van).
Az üzlet, bár nehezen indult el, nem volt kudarcra ítélve. A cseh Tatra villamos alapjaira épített konstrukció működőképes volt, főleg annak tükrében, hogy a tengerszint felett 2400 méter magasan fekvő Addisz-Abebában a hőmérséklet plusz 6 és 28 fok között van, vagyis nincs szükség olyan modern berendezésekre, mint például a légkondicionáló. A régi Tatra villamosok pedig bírják az igénybevételt. Ahogy az Index korábban beszámolt róla, a magyar villamos megépítésének ötlete 2007-ben pattant ki Dózsa Gábor, a Szegedi Közlekedési Társaság igazgatójának fejéből. A 34 méter hosszú KT–8-as villamos két szélső kocsiját használt Tatra villamosok alvázalapjára tervezték, a középső rész pedig teljesen új tervezésű volt. A villamos különlegessége a hosszabb alacsony padlós középrész, valamint a halk Hübner-csukló alkalmazása volt – a 2010-es önkormányzati választásokat követően azonban Szeged új Pesa villamosokat vett. Ezt követően jött a képbe a katonai járműfelújítással foglalkozó, éppen egy etióp projektben részt vevő Dunai Repülőgépgyár, hogy Addisz-Abebában el lehetne adni az olcsó szegedi fejlesztésre épülő villamosokat. Némi átalakítás után az első prototípus 2014-re készült el. A magyar cég már a tesztpálya talpfáit készült lerakni, amikor menniük kellett. A rossz nyelvek szerint a kínai befektetők a híresen korrupt afrikai viszonyokat kihasználva, egyszerűen „jobban tömött táskákkal” érkeztek a helyi döntéshozók irodáiba.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!