Kifogást nyújtott be az orosz Szilovije Masini a Roszatom fellebbviteli bizottságánál, amiért műszaki okokra hivatkozva kizárták a Paks II. egyik legnagyobb tenderéből – olvasható a Roszatom közbeszerzési oldalán. Az áramfejlesztő turbinára pályázó szentpétervári cég szilveszter előtt két nappal nyújtotta be panaszát, amit január 19-ig kell elbírálni, és ismerve Oroszország januári ünneplési szokásait, ezt a határidőt maximálisan be fogják tartani.
Korábban már megírtuk: az orosz atomóriás az amerikai hátterű GE Hungary Kft. nettó 793,8 millió eurós (248,12 milliárd forint) ajánlatát fogadta el, miután kizárta az orosz versenytársat. Majdnem egy oldalon keresztül taglalta a Roszatom honlapján közzétett hirdetmény, mely paramétereknek nem felelt meg a szentpétervári cég. A GE pályázatával kapcsolatban nem vetődött fel semmilyen kifogás.
A Magyar Nemzet már beszámolt arról, hogy a Roszatom – pontosabban az AO Inzsinyiringovaja Kompanyija ASE nevű részvénytársaság – szeptember óta hétszer halasztotta el a döntést arról, melyik cég szállíthatja az új blokkok egyik legfontosabb berendezését, az áramfejlesztő turbinákat.
Sejteni lehetett, hogy a GE Hungary a befutó, mert a társaság közölte, hogy anyacégük szállítja majd a szintén a Roszatom fővállalkozásában épülő első török atomerőmű turbinaegységeit. Ez az erőmű ugyanazzal a reaktortechnológiával épül, mint Paks II. Két hónappal ezelőtt Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár egy rendezvényen arról beszélt, hogy a turbinás tendert az év végéig le szeretné zárni az orosz vállalat.