A csúcsidőszakhoz képest gyakorlatilag megfeleződött a közfoglalkoztatásban részt vevők száma tavaly decemberre. A kedvező tendencia folytatódott: több mint negyvenezer fővel csökkent 2018 első hónapjához képest a közmunkáslétszám – derül ki a Belügyminisztérium jelentéséből. A tavalyi esztendő utolsó hónapjában átlagosan közel 122 ezren dolgoztak valamelyik közfoglalkoztatási programban. Ezzel teljesült a kormány azon korábbi célja, hogy a létszám tartósan 150 ezer fő alá csökkenjen. A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben is a létszám további csökkenése feltételezhető, emelkedésre nincs reális esély.
A másodlagos munkaerőpiacon dolgozók a nyugat-dunántúli megyékből gyakorlatilag eltűntek, Győr-Moson-Sopron megyében már ezer főnél is kevesebb a közmunkás. Továbbra is két régióra, az észak-magyarországira és az észak-alföldire korlátozódik a legtöbb közfoglalkoztatott, a létszám több mint fele ebben a két térségben dolgozik valamelyik programban.
Számuk ugyanakkor egy év alatt negyedével csökkent, ami azt jelenti, az elmaradottabb régiókban is egyre több lehetőséget kínál az elsődleges munkaerőpiac. A növekvő keresletet jelzi, hogy felére csökkent a főiskolai, egyetemi diplomások száma, így már a kétezer főt sem éri el a felsőfokú végzettségű közmunkás. Szintén kiemelkedő kereslet volt a középfokú- és szakmunkás végzettségűek iránt.
A közmunkások legnagyobb részét továbbra is az egyszerű, jellemzően kisegítő- vagy segédmunkákra alkalmazzák, de sokan dolgoznak az építőiparban és a mezőgazdaságban is. A legnagyobb közfoglalkoztató a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, a közútkezelő, és a még mindig az átlagnál magasabb munkanélküliségű régiók vízügyi igazgatóságai voltak decemberben.