A nagyszülői gyermekgondozási díjat (gyed) 2020. január elsejétől lehet igényelni legfeljebb két – ikrek esetén három – évre – derül ki a kormány által benyújtott törvényjavaslatból. Eszerint a szülő jogán a nagyszülő is jogosult a gyedre, amelyet ebben az esetben utóbbi fizetése alapján állapítanak meg. Feltétel, hogy a nagyszülőnek a gyerek születését megelőző két éven belül legalább 365 nap biztosítási jogviszonya legyen.
Előírás az is, hogy mindkét szülőnek legyen munkája, a gyerek a szülők háztartásában éljen, továbbá hogy a gyerekre tekintettel gyerekgondozást segítő ellátást nem folyósítanak. Emellett mindkét szülőnek írásban nyilatkoznia kell arról, hogy egyetért a nagyszülő általi igénybevétellel. A gyedet kapó nagyszülő nem vállalhat munkát, kivéve, ha otthonról dolgozik. A gyed nem kapható, ha a gyerek bölcsődébe jár.
Szintén 2020. január 1-jétől lép életbe a négy- vagy többgyermekes anyák személyi jövedelemadó alóli mentessége – erősítette meg tegnap Novák Katalin. A családügyi államtitkár azt mondta, a világon egyedülálló intézkedés mintegy negyvenezer édesanyát érint, akik már felneveltek vagy most nevelnek négy vagy több gyereket, vagy január 1-je után válnak négygyerekes anyává.