A Fővárosi Vízművek által szolgáltatott ivóvízben még az Európai Unió által 2013. december 25-én csökkentett határértéket sem éri el a víz ólomkoncentrációja, a budapesti átlagérték a literenkénti 10 mikrogrammhoz képest mindössze 1,5 mikrogramm – közölte a társaság. Az Európa-szerte alkalmazott és mind a mai napig üzemelő ólomvezetékek jelentette kockázatok kiküszöbölésére bocsátotta ki az EU 1998-ban az ivóvíz-direktívát, amely a megengedett ólomkoncentráció fokozatos csökkentését írta elő: az eredetileg megengedett literenkénti 50 mikrogramm később 10 mikrogrammra módosult.
A Fővárosi Vízművek jóval a 2013-as hatálybalépés előtt megkezdte a felkészülést a határérték-változásra, és húsz év alatt szisztematikus terv szerint cserélte le a közcsőhálózatban fellelhető ólomtartalmú vezetékeket. A 3,5 milliárd forintot meghaladó ráfordítással közel harmincezer ólom bekötővezeték kiváltása után mintegy 240 ezer bekötővezeték között mára csak kis arányban, mindössze 1,6 százalékban fordul elő ólomtartalmú. A cserére váró vezetékek kiváltását pályázati forrásokkal szeretné mielőbb megoldani a társaság.
A vízművek kiemelt figyelmet fordít a közintézményekre, a gyermekintézményekre, amelyek esetében nyár közepére felszámolja az ólomból készült bekötéseket. Az 1970-es évek előtt épült lakások, házak belső hálózata azonban részben vagy egészben a mai napig a pár évtizeddel ezelőtt még elfogadott ólomvezetékekből állhat. Mivel a belső hálózat az ingatlantulajdonosé, annak karbantartása, ellenőrzése, szükséges javítása, átalakítása nem az ivóvíz-szolgáltatók felelősségi körébe tartozik.
Az ólomtartalmú csővezetékből nem következik egyértelműen, hogy megjelenik az elem a csapvízben. Minél lágyabb és minél savasabb az ivóvíz, annál erősebb a kioldódás, míg a kemény víz vízkőréteg kialakításával csökkenti az ólom kioldódását a csövekből. A pangó víz is kockázatot jelent, ami a csapvíz alapos kifolyatásával csökkenthető. Aki szeretne választ kapni arra, hogy a csapjából folyó vízben kimutatható-e az ólomkoncentráció, ingyenes vizsgálatot kérhet az [email protected] elérhetőségen.