Küszöbön a piacnyitás a személyszállításban

Június végén hozza nyilvánosságra a közúti személyszállítási közszolgáltatásokat érintő pályázatok feltételrendszerét az Innovációs és Technológiai Minisztérium – közölte Érsek István államtitkár egy tegnapi rendezvényen, amelyen két magyar gyártású autóbuszt is megismerhetett a közönség.

2019. 05. 09. 18:32
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két új magyar gyártású autóbusz is bemutatkozott a tegnap megrendezett hetedik Busexpón, amelynek ezúttal is a zsámbéki Drivingcamp Hungary vezetéstechnikai pálya adott otthont.

A rendezvényen a debreceni Inter Traction Electrics Kft. felvonultatta két modelljét: a Mercedes-Benz Reform 501 LE-t statikusan tekinthették meg az érdeklődők, míg a Reform 500 LE-t – amely már a DKV Debreceni Közlekedés Vállalat színeiben szolgál – menet közben, utasként próbálhatták ki a vendégek.

Jelen volt Zsámbékon a győri–mosonmagyaróvári Kravtex–Kühne-csoport is, és bemutatta többfunkciós

autóbusz-típuscsaládjának új generációját, amelynek korábbi változataiból már több száz üzemel Magyarországon.

Az új, 19,5 colos kerékrendszerű Credobus Inovell+ utasterét és padlókialakítását a műszaki paraméterek világviszonylatban is egyedülálló együttese jellemzi. Ez az első ultrakönnyű konstrukciójú autóbusz, amely egyesíti a helyközi és a távolsági járművek előnyeit, felhasználási területe pedig a legtöbb menetrend szerinti és különjárati alkalmazásra kiterjed.

A 13 méteres, 55 ülő utas szállítására alkalmas busz saját tömege legalább másfél tonnával kisebb az összes ismert európai gyártó azonos kategóriájú termékével összehasonlítva. Ennek köszönhetően 15 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt és mintegy 8,5 tonnával alacsonyabb az éves szén-dioxid-kibocsátása.

A Busexpo keretében rendezték meg a XXV. Személyszállítási Szakmai Konferenciát, amelyen az innovációs tárca képviseletében Érsek István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára ismertette a kormány terveit.

A résztvevők számára különösen érdekes lehetett, hogy a tervezett iskolabusz-programról kaphattak első kézből tájékoztatást. Emellett szó esett a küszöbönálló piacnyitásról is.

Érsek István a már közzétett kormányhatározathoz kapcsolódva elmondta, hogy június végén nyilvánosságra hozzák a közúti személyszállítási közszolgáltatások megrendelését szolgáló pályázatok feltételrendszerét.

A kormány tervei szerint hét nagy és hét kis régióra pályázhatnak majd az autóbuszos vállalkozók.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.