Négyszázezer forintot kap az országhatáron átlépő kerékpáros események megvalósítására csaknem hetven magyarországi és határon túli szervezet, illetve helyhatóság az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hogy a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpározást, a határon átnyúló kerékpáros túrákat népszerűsítsék. A támogatott rendezvények hozzájárulnak a határ menti térségek és települések kulturális, történelmi, építészeti és természetvédelmi értékeinek megismertetéséhez, a szomszédos országokkal és magyarlakta területeikkel fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítéséhez – közölte a szakminisztérium.
A támogatott túrák ezenkívül fontos célokat szolgálnak: elősegítik a biztonságos közlekedésre nevelést, a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályok tudatosítását és elmélyítését, továbbá a gyakorlati kerékpárhasználati ismeretek megszerzését és a csoportos kerékpározás kultúrájának terjedését. A tárca által dotált események még az idén, október végéig megvalósulnak a Kerékpárral 7 határon át programsorozat részeként.
A biciklis projekt 2015-ben indult, az első évben ötmillió forint keretösszeggel, akkor kilenc hasonló esemény létrejöttét segítette. Az eddigi rekordév 2017 volt, akkor összesen 47 túra, kerékpáros rendezvény szervezéséhez járult hozzá a minisztériumi támogatás. Az idén minden bizonnyal újabb rekordot döntenek, mivel minden korábbinál gazdagabb, színesebb kínálat várja a kerékpáros természetjárókat az ország minden részében megvalósuló programokon.

Fotó: Katona Vanda
A kormány honlapján elérhető támogatói lista szerint érdemes lesz felkeresni például a kecskeméti székhelyű Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat programját, amely az Őrségbe szervez túrát két keréken, míg más egyesületek a Bodrogközben, Felvidéken, Kárpátalján, Verecke híres útján szerveznek kerékpáros utazást. Valódi élménynek ígérkezik a Békés–Feketegyarmat–Békés kerékpáros túra vagy a Kiskunhalas–Szabadka Barátság túra, vagy a Dráva mentén, a Fertő tó környékén tervezett biciklis kirándulás. Az idén bátran tervezhetnek utazást két keréken azok, akik a Nyugat-Dunántúlon középkori várak és kastélyok felfedezésére indulnak, akárcsak azok, akik Zalából a határ menti Muravidékre, Szlovéniába készülnek kétkerekes kirándulásra.