A Bige Holding Kft. számára kedvező bírósági döntés született a szolnoki gyárról

A Bige Holding Kft. számára kedvező bírósági döntés született a szolnoki gyárról a megyei katasztrófavédelem határozatával szemben, s bár a kft. titkársága egyelőre nem erősítette meg, az MTI úgy tudja, a héten újraindul a cég szolnoki gyára.

Forrás: MTI2019. 07. 08. 11:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Debreceni Törvényszék azonnali intézkedésként elrendelte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azon határozatának halasztását, amely megtiltotta a Bige Holding Kft. szolnoki gyárának üzemeltetését – erősítette meg a cég a sajtóban megjelent információt hétfőn az MTI-nek.

Hozzátették, a kft. üdvözli a döntést, amely lehetővé teszi a cég munkavállalóit és üzletfeleit is fenyegető károk csökkentését, illetve elkerülését. A társaság a továbbiakban is a jogszabályoknak és a rá vonatkozó bírósági és hatósági határozatoknak megfelelően fog eljárni – írták.

Mivel a határozat jogszerűségéről szóló per továbbra is folyamatban van, a Bige Holding Kft. az üggyel kapcsolatosan további nyilatkozatot jelenleg nem kíván tenni – tájékoztattak.

A megyei katasztrófavédelem az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

A Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét azért függesztette fel június első napjaiban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mert ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételeit nem tartották adottnak – nyilatkozta korábban az MTI-nek a katasztrófavédelem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.