Egyre kevesebben méhészkednek

Magyar Nemzet
2019. 07. 25. 9:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt egy-két évben csökkenni kezdett a méhészek száma, mert egyre nehezebb méheket tartani – közölte tegnap Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke a köztévében. Kiemelte: ennek oka többek között az is, hogy a méhek tartásához nagy szaktudás szükséges, a mézelési szezon pedig két hónapra csökkent, tehát két hónap terméséből lesz csak pénz. Jelenleg körülbelül húszezren tartanak méhet Magyarországon. Bross Péter beszélt arról is, a kormány hatszázmillió forintot biztosít idén a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére.

Korábban írtuk: pocsék szezonjuk volt a méhészeknek. A repce egy része a tavasz eleji aszály miatt nem kelt ki, az akácvirágzás alatt pedig rendkívül hűvös, csapadékos volt az időjárás, így kevés lett az akácméz is. Az extrém hőség sem kedvezett a méhészeknek, mert rövidebb ideig virágoznak a növények, ezalatt a méheknek a kaptár hűtésével is foglalkozniuk kell.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a tagállamok 2020–2022 közötti időszakra vonatkozó méhészeti programjait és a kapcsolódó uniós támogatások mértékét. Magyarország az uniós keretösszeg 7,8 százalékát, közel hárommil­liárd forintot kap, ami a hetedik legmagasabb az unió tagállamai között. A kormány az uniós társfinanszírozási szabályoknak megfelelően a költségvetésből ugyanekkora összeggel támogatja az ágazatot. Az összesen hatmilliárd forint célja, hogy fenntartható és versenyképes legyen a hazai méztermelés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.