Több tényező sem kedvezett nyár elején az iparnak

Magyar Nemzet
2019. 08. 08. 12:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmaradt júniusban az ipari termelés az egy évvel korábbitól, a csökkenés 1,4 százalékos – közölte tegnap első becslését a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanaphatástól megtisztított adatok azonban 4,1 százalékos növekedést mutatnak, mert kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint a múlt év hatodik hónapjában. Az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent a kibocsátás. Az első fél évben 5,4 százalékkal nőtt az ipari termelés a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

Elemzők szerint megkezdődött a GDP növekedési ütemének lassulása. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője reakciójában kiemelte: a várakozásoktól lényegesen elmaradtak a júniu­si adatok, a magyar ipar teljesítménye lassan követi a kifejezetten gyenge ­európai és német konjunktúrát, azonban lényegesen jobban teljesít, amit egyes új autómodellek gyártásának felfutása, új exportkapacitások üzembe helyezése, valamint az élénk belső kereslet is támogat. A feldolgozóipar kedvező kilátá­sait tükrözik a némileg csökkenő, de továbbra is magas bizalmi indexek, az új rendelések és a rendelésállomány dinamikus növekedése is. Ezzel szemben a meredeken csökkenő európai konjunktúra, a globális és a kínai gazdasági növekedés lassulása, valamint a brexit körüli bizonytalanság jelentős kockázatokat jelenthet. A Takarékbank elemzői idén az ipari kibocsátás mintegy hatszázalékos növekedését várják a tavalyi 3,6 százalék után.

– A későbbi lassulást megerősítheti a júliusi magyar hangulatindex és a csökkenő várakozásoktól is elmaradó júniusi német ipari termelés, ami további lassulást sugall a régióban – közölte Varga Zsombor. Az Erste Bank junior elemzője szerint az ipar az idei egész éves gazdasági növekedés fontos hajtóerejét jelenti majd, ám a második fél évben alacsonyabb lehet a szektor növekedése. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az ipari termelés júniusi gyenge adata mögött inkább a nyári szabadságolások játszottak szerepet, aminek hatását felerősíthette a tavaly júniussal összevetve kevesebb munkanap is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.