Jelentősen csökkent júniusban az export euróban számított értéke, ami 6,1, az importé 1,7 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest – áll a Központi Statisztikai Hivatal tegnapi közlésében. Ennek megfelelően a termék-külkereskedelmi többlet 437 millió euróval esett vissza a vizsgált időszakban. Számszerűsítve, a kivitel értéke kilencmilliárd eurót, nagyjából 2905 milliárd forintot, a behozatalé 8,4 milliárd eurót, 2728 milliárd forintot tett ki.
A külkereskedelmi többlet visszaesését az okozta, hogy az ipari termelés csökkenésével összhangban az export euró értéke 6,1 százalékkal csökkent, míg az import visszaesése 1,7 százalék volt. A külkereskedelmi adatok csökkenését nagyrészt az okozta, hogy júniusban két munkanappal kevesebb volt – értékelte az adatokat Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
A szakértő várakozása szerint a cserearányok romlása megállhat, így idén kismértékben, 4,8 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet, ami azonban a következő években újra emelkedhet. – A tartósan magas külkereskedelmi többletnek köszönhetően a folyó fizetési mérleg és a külső finanszírozási képesség is tartósan többletet mutathat, ami hozzájárul a külső adósságok és így a külső sérülékenység meredek csökkenéséhez, a következő években pedig a hazai gazdaság nettó külső hitelezővé válhat, amit az uniós forráslehívások gyorsulása is támogat – mondta Suppan Gergely.