Az európai vasútijármű-ipar vezetőinek legrosszabb rémálmai válhatnak valóra az Európai Bizottság mint versenyhatóság ténykedésének köszönhetően. Egy német vállalat mozdonygyártó ágazatának felvásárlásával ugyanis beléphet az Európai Unió piacára a kínai China Railway Rolling Stock Corporation (CRRC), a vasútijármű-gyártás világszerte legnagyobb szereplője – számolt be róla a közelmúltban a Die Welt című német lap.
A CRRC a német Vossloh mozdonygyártó részlegét vásárolja meg, várhatóan nagyjából 10 millió euróért (3,3 milliárd forint). Az ügylet véglegesítéséhez az uniós és a kínai hatóságok hozzájárulása is szükséges. A Vossloh anyacége sínleerősítő rendszerekkel foglalkozik, mozdonygyártó részlege Kielben működik, 500 alkalmazottal. Dízelmozdonyokat gyártanak, évente 35-40 darabot, a járműveket főként rendező pályaudvarokon használják.

Fotó: Reuters
A cég, amely átvenné a részleget, a CRRC ZELC, a kínaiak mozdonygyártó leányvállalata. A német piaci szereplők szerint a CRRC a Siemens rettegett riválisa. Mint emlékezetes, a német vállalat éppen a kínai cég terjeszkedése miatt kezdeményezte vasúti üzletágának egyesítését európai versenytársával, a francia Alstommal. A német és a francia kormány által is támogatott fúzió célja az lett volna, hogy a repülőgépeket gyártó Airbus mintájára létrejöjjön egy nagy páneurópai vasúti társulás, amely képes versenyezni Kínával a globális piacon. Azonban az Európai Bizottság az év elején megvétózta a tervezett fúziót.
– Nézzük a valóságot: hatalmas kihívással szembesülünk a kínai ipar növekedése miatt. Erre mit teszünk mi: megosztjuk az európai erőket vagy megpróbáljuk egyesíteni? – így reagált az Alstom vezére a bizottság döntése után. A Siemens vezérigazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy a brüsszeli határozat, amely miatt megtiltották a cégegyesülést, elavult, harmincéves jogszabályokon alapul.
Az Alstom többek közt a TGV nagy sebességű vonat gyártójaként ismert, európai piaci részesedése 33 százalék, míg a Siemensé, amely fejlesztette és gyártja az InterCityExpresst (ICE), 17 százalék.