Gyorsabb felelősségre vonás

Az év végére befejeződik a hazai végrehajtói kar állományának átalakulása, jövőre tulajdonképpen már csak olyanok járhatnak el az adósok olykor igen nagy horderejű ügyeiben, akiknek van jogi diplomájuk, de legalábbis elkezdték az egyetemet. Eközben — úgy tudjuk — törvénymódosítással új kereteket alakíthatnak ki ahhoz, hogy gyorsabban felelősségre vonhassák a szabályszegő végrehajtókat.

Jakubász Tamás
2019. 09. 04. 7:34
A 2008-as válság fontos kérdéseket vetett fel Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök az elmúlt négy esztendő legnagyobb eredményének a botrányoktól mentes, átlátható és kiszámítható végrehajtásokat tekinti, továbbá azt, hogy a végrehajtói szakma – hasonlóan az ügyvédi, az ügyészi vagy a bírói pályához – jogi hivatásrenddé vált.

– A kar szakmaiságának emelkedéséből az a legfontosabb előny származhat, hogy a hitelező és az adós is bízhat abban, hogy a végrehajtó szabályosan jár majd el – vélekedett Schadl György. Hozzátette: a hitelező és az adós érdekei ugyan legtöbbször homlokegyest ellenkezőek, de az mindkét fél részéről alapvető elvárás lehet, hogy a végrehajtó ne sértse meg az eljárási szabályokat.

A szabályszegő végrehajtókat egyébként – úgy tudjuk – a jövőben a mostaninál gyorsabb, rövidebb, célravezetőbb eljárásban vonnák felelősségre. Az erről szóló jogszabály akár már az ősszel az Országgyűlés elé kerülhet.

A szabályváltoztatás célja leginkább az lenne, hogy tovább emeljék a végrehajtói kar munkájának szakszerűségét – ha kell, végső esetben úgy, hogy eltávolítják a hivatásrend szabályait maradéktalanul be nem tartókat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.