időjárás 18°C Medárd 2023. június 8.
logo

Megugró állami előtörlesztés

Pintér Balázs
2019.09.11. 09:40
Megugró állami előtörlesztés

Már két hónap alatt többen éltek a jelzáloghitel-tartozás csökkentésének lehetőségével, mint korábban másfél év alatt. A családvédelmi akcióterv részeként ugyanis már kétgyermekes családoknak is előtörleszt az állam egymillió forintot, ráadásul a harmadik gyermek születésével négymillió forinttal lehet mérsékelni a fennálló tartozást.

Több mint háromezer család igényelte fennálló jelzáloghitel-tartozásának csökkentését a családvédelmi akcióterv keretében az első két hónapban, azaz júliusban és augusztusban – tudta meg lapunk az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi). Ez a szám annak fényében különösen magas, hogy korábban másfél év alatt mintegy ­2500-an tudtak élni az állami előtörlesztés lehetőségével, akiknek összességében 2,4 milliárd forint adósságot engedtek el.

A tartozásmérséklést 2018. január 1-jétől tette lehetővé a kormány úgy, hogy a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok gyermekenként egy-egy millió forinttal csökkenthették lakáscélú jelzáloghitel-tartozásukat. Az idén július elsejétől élő családvédelmi akcióterv részeként jelentősen kibővült a lehetőség. A június 30-a után születő második gyermek után egymillió forinttal, a harmadik gyermek után négymillió forinttal lehet kevesebb a családok jelzáloghitel-tartozása, és minden további gyermek születésekor újabb egy-egy millió forintot vállal át az állam. Fontos kitétel, hogy a tartozáscsökkentés iránti kérelmet már a várandósság 12. hete után be lehet nyújtani.

A lakáscélú jelzáloghitel-tartozás mérséklését 2018 első napjától tette lehetővé a kormány
Fotó: Havran Zoltán

A lehetőség iránti, a korábbinál jóval élénkebb érdeklődés hátterében elsősorban az áll, hogy az új igénylők között nagyon sok a kétgyermekes, illetve a második gyermeküket váró család. Ugyanakkor a bővülésben részben az is szerepet játszhat, hogy korábban talán kevésbé volt ismert ez a családtámogatási forma. A miniszterelnök februári bejelentésével, majd a családvédelmi akcióterv július 1-jei életbelépésével kétségkívül szélesebb körben válhatott ismertté a jelzáloghitel-tartozás állam általi csökkentésének lehetősége.

Mint ismert, a hétpontos családvédelmi akcióterv négy eleme érhető el július 1-jétől: a babaváró támogatás, a használt lakásra is felvehető csokos hitel, a jelzáloghitel-tartozások bővített elengedése és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. Kormányzati közlés szerint a családvédelmi akcióterv pontjait eddig már több mint 36 ezren igényelték. A legnagyobb érdeklődés a babaváró támogatás iránt mutatkozik, amelyet eddig mintegy 23 ezer házaspár kérelmezett.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.